Klaus Schwab Davosban: a koronavírus-világjárvány mélyreható átalakulást indított el a világban

Az ukrajnai háború és a globális recesszió miatti problémák fogják uralni várhatóan a kedden Davosban megkezdődött Világgazdasági Fórum éves találkozóját, amelynek témája idén "az együttműködés lehetőségei egy széttöredezett világban".

A találkozón Klaus Schwab, a fórum alapítója mondta a megnyitóbeszédet több száz gazdasági és politikai vezető előtt. Schwab arról beszélt, hogy az emberiség számára az egyik legnagyobb kihívás jelenleg az a mély társadalmi megosztottság, amely szétszakítja az országokat. A koronavírus-világjárvány maradandó sebeket ejtett a világon, ami mélyreható átalakulást indított el – mondta, hozzátéve, hogy reméli, a davosi fórum segíthet abban, hogy megállítsák a széttöredezettség és a konfrontációk irányába mutató trendet.

Az első napon felszólalt Olena Zelenszka, az ukrajnai elnök felesége, aki arról beszélt, hogy a háború hazájában traumatizálta a családokat, és romba döntötte az eddig ismert világukat. Azt állította, Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal fenyegetőzik, hogy Ukrajnán túli határokat is átléphet. A fórumon jelen lévőkhöz szólva Zelenszka azt mondta: nem mindenki veti latba komoly befolyását Ukrajna érdekében, illetve időnként egyesek oly módon használják erejüket, amellyel csak még nagyobb megosztottságot idéznek elő.

Több mint 9 ezer civil, köztük 453 gyerek halt meg az ukrajnai háborúban az orosz támadás kezdete óta, és az ukránok mintegy 80 ezer olyan esetet jegyeztek fel, amelyek orosz katonák által elkövetett háborús bűncselekménynek minősülhetnek – közölte a fórumon felszólaló Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője. Hangsúlyozta: nem bocsátanak meg egyetlen bűntettet sem, és minden egyes elkövetőt felelősségre vonnak. Jermak ismét hangoztatta, hogy Ukrajna különleges nemzetközi bíróság létrehozását akarja elérni, ahol az orosz politikai vezetőket felelősségre vonnák.

Hírdetés

Andrzej Duda lengyel elnök beszédében kitért arra, reméli, hogy Ukrajna néhány szövetségese, köztük például Németország harckocsikat fog szállítani Kijev támogatására.

Gitanas Nauseda litván államfő úgy fogalmazott, nagyon hisz abban, hogy Németország Leopard típusú harcjárműveket fog adni Ukrajnának.

Kedd folyamán felszólal még Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is, Olaf Scholz német kancellár pedig szerdán mond beszédet.

Hszi Csin-ping kínai elnök idén nem utazik el Davosba, de Liu He alelnök szerepel a vendéglistán. Ugyancsak részt vesz a fórumon Pedro Sánchez spanyol és Sanna Marin finn miniszterelnök és Ngozi Okonjo-Iweala, a Kereskedelmi Világszervezet vezetője.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »