Klaus Iohannis a fekete-tengeri földgázkitermelés elkezdését kérte az OMV-től

Klaus Iohannis a fekete-tengeri földgázkitermelés elkezdését kérte az OMV-től

Klaus Iohannis román államelnök a fekete-tengeri földgáz kitermelésének mielőbbi elkezdését kérte a Neptun Deep gázmezőből az osztrák OMV-Petrom vállalattól, amelynek vezetőit hétfőn fogadta a hivatalában.

Klaus Iohannis a fekete-tengeri földgázkitermelés elkezdését kérte az OMV-től

A román elnöki hivatal közleménye szerint a megbeszélésen, amelyen jelen volt Alfred Stern, az OMV ügyvezető igazgatója – Klaus Iohannis kifejtette, hogy Románia számára nagyon fontos ennek a beruházásnak a megvalósulása, és arra kérte a vállalatot, hogy mielőbb kezdje el a gázmező kitermelését, hiszen az úgynevezett offshore törvény hatályos és Iohannis szerint kedvező a befektetők számára.  A közlemény szerint az OMV vállalta, hogy a jövő év közepéig meghozza a kitermelés sorsáról szóló döntést.

Hírdetés

Az OMV a földgázmező 50 százalékát birtokolja, a másik fele a román Romgaz állami gázvállalaté lett, miután tavaly októberben 1,06 milliárd dollárért megvette az amerikai Exxon 50 százalékos részesedését a Neptun Deep földgázmezőben.

Christina Verchere, az OMV Petrom a vezérigazgatója a nyáron elmondta, hogy minél gyorsabban meg akarják hozni a döntést, de a befektetőknek teljes mértékben kiszámítható, stabil jogi és adóügyi beruházási környezetre van szükségük, ebből a szempontból már sokat javított a román parlament által elfogadott jogszabály.

A Neptun Deep fekete-tengeri gázmezőből évente 10 milliárd köbméter gáz kitermelését tervezik.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »