Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót – Dúró Dóra is kilépett

Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót – Dúró Dóra is kilépett

Kizárta a Jobbikból Toroczkai Lászlót a párt etikai és fegyelmi bizottsága csütörtökön – tájékoztatott egyhangúlag meghozott döntéséről a testület.

A Sneider Tamás elnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes beadványára indult eljárás ügyében tartott tárgyalásra a szabályszerűen beidézett Toroczkai László nem jelent meg és írásban sem nyújtott be védekezést – közölte a párt.

Súlyos fegyelmi vétség és az alapszabály megsértése

Az etikai bizottság megállapította, hogy Toroczkai László súlyos fegyelmi vétséget követett el és megsértette a Jobbik alapszabályának több pontját is, közte azt, amely kimondja: a Jobbik minden tagjának kötelessége, hogy tartózkodjon az olyan magatartástól, amely sérti a Jobbik szabályzatait, testületeinek határozatait, programját, érdekeit, illetve jó hírét – fogalmaznak.

A testület szerint egyértelműen sérelmes volt a Jobbik számára, hogy Toroczkai László a párton belüli vitákat a sajtó nyilvánossága előtt folytatta le és nem a belső fórumokon. Toroczkai László a Jobbik tisztújítását követően nem tudott belenyugodni a szavazás eredményébe, amely kapcsán sajtóturnéba kezdett. Megnyilatkozásaival a belső információkat nem csupán tényszerűen tárta a nyilvánosság elé, hanem azokat nem egyszer torzítva vagy valótlan tartalommal – írták.

Alapszabály-ellenes a platformalapítás

A jobbikos testület „bizonyítottnak találta azt is, hogy Toroczkai László már jóval a tisztújítási időszak előtt belső információkat juttatott el a Jobbikkal ellenséges kormánypárti média részére az országos elnökségi üléseken történtekről”. A testület kimondta azt is, hogy az úgynevezett platformalapítás egyértelműen alapszabály-ellenes volt, ráadásul „a sajtónyilatkozatok alapján egyértelművé vált, hogy ezzel a lépésével valójában nem egy új, eddig nem létező, párton belüli szervezeti egység létrehozása, hanem a Jobbik megosztása és bomlasztása volt a célja Toroczkai Lászlónak”.

Hírdetés

Összegzésük szerint mindez nem értékelhető másként, mint egy új szervezet létrehozásának előkészítéseként és a Jobbik szándékos gyengítéseként, ezért a Jobbik etikai és fegyelmi bizottsága nem tudott más döntést hozni, mint a kizárás.

Toroczkai László, a párt volt alelnöke május 22-én jelentette be, hogy Mi magunk néven platformot alakítana a Jobbikon belül azért, hogy visszatereljék a pártot az alapító okiratban lefektetett szellemiséghez. A Jobbik országos elnöksége ezt követően kérte fel Sneider Tamást és Gyöngyösi Mártont, hogy kezdeményezzen etikai és fegyelmi eljárást Toroczkai László ellen, aki a Jobbik május 12-i tisztújításán a szavazatok 54 százalékával elnökké választott Sneider Tamás kihívója volt.

Dúró Dóra bejelentése után többen is elhagyták a pártot

Kilép a Jobbikból Dúró Dóra – a politikus ezt közösségi oldalán jelentette be pénteken délután. A politikus közölte: tájékoztatta kilépéséről Szabó Gábor pártigazgatót.

„Keserűségemet csupán az oldja, hogy emelt fővel, tiszta lelkiismerettel és egy erős közösséggel együtt tekinthetek a jövőbe, ami bizakodással tölt el. Június 23-án Ásotthalmon zászlót bontunk Pongrátz Andrással. Csak a nemzet!”

– zárul az üzenet.

Ezután többen is bejelentették távozásukat, Szőcs Norbert, Fazekas Gabriella, és Dobi Zsolt is.

MTI

The post Kizárták a Jobbikból Toroczkai Lászlót – Dúró Dóra is kilépett appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »