Kivéreztetik az állatvédelmet

“Ezzel szemben a Jobbik, mint XXI. századi párt, elkötelezett az állatvédelem ügye mellett” -hangzott el az ellenzéki párt pénteki sajtótájékoztatóján.

Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint a Fidesz sok esetben ellehetetleníti az állatmenhelyek működését. Példaként hozta a sárospataki menhely ügyét: az elmúlt napokban elterjedt a hír, miszerint a menhely túlterhelt, és nincs minden kutya ivartalanítva. A politikus szerint ennek az az oka, hogy az intézmény semmiféle állami támogatásban nem részesül, miközben a menhelyek hiánya miatt jóval több állatot kénytelen befogadni.

Az üzemeltetők a legalapvetőbb költségeket adományokból és saját forrásból fedezik, ami hatalmas többletet jelent, hiszen a 250 férőhelyes menhelyen jelenleg több mint 400 kutya él. Az pedig az üzemeltetők emberségét mutatja, hogy egyetlen állatot sem akartak a sorsára hagyni, tette hozzá Egyed.

Szerinte a túlzsúfoltsággal járó problémák elkerülhetőek lennének, ha a mindenkori kormány komolyan venné az állatvédelem kérdését, és megfelelő forrást biztosítana a civil menhelyek számára, továbbá a kormányzati gőg helyett elfogadná a Jobbik állatvédelemmel kapcsolatos törvényjavaslatait.

Ormos Tas telepvezető megjegyezte: két napja a telepre látogatott a körzeti tiszti állatorvos, és abban egyeztek meg, hogy a menhely három hónap alatt eléri a kívánt 250-es létszámot. A telepvezető köszönetét fejezte ki azoknak az állatvédőknek, akik az elmúlt héten közel 50 kutyát vittek el, ezzel is könnyítve a menhely mindennapjait. Mint mondta, a túlterheltség oka a jó szándék volt, de levonta a konzekvenciát: a jövőben sajnos meg kell tanulni a befogadásra nemet is mondani.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »