„Kivégzéseket és halálos ítéleteket követelünk!”

Tüntetők ezrei vonultak fel szombat éjjel több török városban, támogatásukról biztosítva a török kormányt, és tiltakozva a több mint kétszáz halálos áldozatot követelő puccskísérlet ellen. Közben diplomáciai téren is a puccskísérlet az egyik leggyakoribb téma: John Kerry cáfolja azon állításokat, melyek szerint Amerika áll az államcsíny mögött, míg kiderült, hogy Egyiptom miatt nem utasította el az ENSZ BT a pénteki történteket.

Magyar Menedék - Tepe

Az isztambuli Taksim téren a tüntetők zászlókat lengettek, a kormányt támogató mondatokat skandáltak, és menetet szerveztek az Istiklal sugárúton is. Ezrek vonultak fel az Ankara központjában lévő Kizilay téren is, ahol elsősorban államcsínyellenes jelszavakat kiáltoztak. A teret lezárták a forgalom elől. Az ország parlamentjének épülete előtt a tüntetők egyebek mellett a halálbüntetés bevezetését követelték. A CNN Türk televízió híradása szerint az utcára vonulók olyan jelszavakat skandáltak, hogy „Kivégzéseket és halálos ítéleteket követelünk!”. Szavaikat Recep Tayyip Erdogan államfőhöz intézve így kiáltoztak: „Ha azt mondod, üssünk, ütünk, ha azt mondod, öljünk, ölünk!”.

Izmirben a tiltakozók a Konak téren gyülekeztek, énekeltek, és szintén puccsellenes jelszavakat kiabáltak. Binari Yildirim miniszterelnök azt kérte a tömegtől, hogy egyelőre maradjon az utcákon. Korábban Fikri Isik védelmi miniszter is figyelmeztette a lakosságot: bár a puccskísérletet sikerült teljesen meghiúsítani, továbbra is óvatosnak kell lenni.

Nem mindenki szerint demokratikusan választott a török kormány

Egyiptom az ENSZ BT egyik nem állandó tagja, és meglehetősen feszült a viszonya Recep Tayyip Erdogan török elnök kormányával. Erdogan az egyiptomi Muzulmán Testvériség egyik leglelkesebb támogatója, nem hajlandó elismerni Abdel-Fattáh esz-Szíszit Egyiptom törvényes elnökének, és azt vallja, hogy a korábbi iszlamista elnököt, Mohamed Murszit katonai államcsínnyel távolították el a hatalomból. Erdogan ezt az álláspontját számos megnyilatkozásában kifejezésre juttatta, kiváltva ezzel Kairó haragját.

Közben kiderült, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa miért nem adott ki egy a puccskísérletet elítélő nyilatkozatot, ahogy a legtöbb jelentős nemzetközi szervezet megtette. Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint az Egyesült Államok illetékesei konzultáltak Ankarával, s helyi idő szerint péntek este olyan javaslattal álltak elő, amely „a Törökországban demokratikusan megválasztott kormány tiszteletben tartását” követelte volna. Egyiptom képviselője azonban ellenezte egy ilyen dokumentum elfogadását.

A nyilatkozat tervezetével kapcsolatos vitában szombaton az egyiptomi ENSZ-képviselő kijelentette: nem a BT illetékes abban, hogy meghatározza, demokratikusan választott kormánya van-e Törökországnak. Az Egyesült Államok az egyiptomi ellenállás láttán elállt a nyilatkozattervezet előterjesztésétől.

Romló török-amerikai kapcsolat?

Azt viszont határozottan hangoztatják: nincs közük a puccskísérlethez. John Kerry külügyminiszter szombaton figyelmeztette török kollégáját, Mevlüt Cavusoglut: ártanak a két ország kapcsolatának azok a törökországi megnyilatkozások, amelyek azt sugallják, hogy az Egyesült Államoknak köze lett volna a török eseményekhez.

Mint arról John Kirby, az amerikai külügyi szóvivő közleményében beszámolt, az amerikai diplomácia Luxembourgban tartózkodó vezetője telefonon beszélt Cavusogluval, és arra sarkallta Ankarát, hogy az államcsínykísérlettel kapcsolatos vizsgálatai során tanúsítson önmérsékletet, és tartsa tiszteletben a jogállami normákat. Kerry megismételte azt a korábbi ígéretét, hogy országa kész segítséget nyújtani Ankarának a puccskísérlet körülményeit érintő nyomozásában.

Az amerikai külügyi tárca vezetője ugyanakkor határozottan visszautasította azokat a “nyilvánosan elhangzott megnyilatkozásokat”, amelyek azt sugallják, hogy az Egyesült Államoknak köze lett volna a puccskísérlethez. Az effajta állítások “teljesen hamisak” és ártanak a két ország kapcsolatának – szögezte le a szóvivő szerint Kerry.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »