Kiváló állapotú fegyverek kerültek elő a középkor talán legnagyobb csatájának helyén

Kiváló állapotú fegyverek kerültek elő a középkor talán legnagyobb csatájának helyén

Két 15. századi csatabárd került elő Lengyelország északi részén, a középkor egyik legnagyobb fegyveres összecsapása, az 1410. július 15-én vívott grünwaldi csata helyszínéről.

A két fegyver hasonló, de nem teljesen ugyanolyan: az egyik hosszabb, felül zárt fejrésszel illeszkedett egykori (mára elkorhadt) nyeléhez, míg a másik feje a mindennapi életben megszokott hasonló eszközök módjára rövidebb és alul-felül nyitott, így a nyél keresztülmegy rajta.

A több, mint 600 éves csatatérre immár hét éve járnak önkéntesek, hogy emlékek után kutassanak. Idén 70-en érkeztek fémdetektorokkal átkutatni az itt elterülő mezőket és lápokat, természetesen professzionális régészek felügyelete alatt.

Egyikőjük, Aleksander Miedwiedew egy lápos részen, körülbelül 75 centiméterrel a felszín alatt fedezte fel a két bárdot. A talajviszonyok jól konzerválták az évszázadok során a két fegyvert, amelyeken még az eredeti szegecsek is megtalálhatók, amelyek egykor nyelükhöz rögzítették őket.

Dr. Szymon Dreja, a grünwaldi csata múzeumának igazgatója szerint valódi régészeti szenzáció a felfedezés. „Hét év régészeti kutatás alatt nem volt még ennyire izgalmas, fontos és jó állapotú lelettel dolgunk” – mondta.

Hírdetés

A grünwaldi csatában az óvatosabb becslések szerint 30 000-en vettek részt, de akár 60 000-en is összecsaphattak, amivel könnyen lehet, hogy a középkor legnagyobb ütközetének címét is kiérdemelné. A német lovagrend ellen küzdő lengyel–litván seregek kerültek ki győztesen a harcból, a német lovagok pedig szinte minden fontosabb vezetője vagy életét vesztette a mezőn, vagy fogságba esett.

Nem csupán a háborúban, de a lovagrend történetében is fordulópontot jelentett, mivel katonailag sohasem volt képes felállni az óriási vereségből. A háborút követő jóvátétel továbbá a rend birtokaiból származó bevételeket is felemésztette, még kedvezőtlenebb helyzetbe hozva azt.

Az idei régészeti kutatás a két csatabárd mellett több egyéb fegyverrel is szolgált, főként lándzsahegyekkel. A múzeum nem fedi fel a megtalálás pontos helyét, mivel feltételezik, hogy további fontos leletek nyugodhatnak még a földben, amelyekre illetéktelenek is vágyhatnak.

Még az idén terveznek további feltárásokat folytatni az ígéretes lelőhelyen. A grünwaldi csata nagy régészeti rejtélye maga a feljegyzések szerint óriási tömegsír, amelybe a csata halottait temették a korabeli beszámolók szerint, és a mai napig nem akadtak a nyomára.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »