Kiutasítottak 35 orosz diplomatát az Egyesült Államokból

Kiutasítottak 35 orosz diplomatát az Egyesült Államokból

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön új szankciók bevezetését jelentette be Oroszországgal szemben az állítólagos hackertámadások miatt, ezen kívül 35 orosz diplomatát kiutasítottak az Egyesült Államokból.

Kiutasítottak az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát, akiknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot – közölte egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő.

Obama szerint az oroszok megfélemlítették az amerikai diplomatákat

A meg nem nevezett forrás a Reutersnek elmondta: az amerikai hatóságok két, orosz kézben lévő épületet is bezárattak San Franciscóban és Washingtonban, válaszul Oroszországnak a Moszkvában tartózkodó amerikai diplomaták ellen indított “zaklatási kampányára”. Helyi idő szerint péntek déltől minden orosz tisztségviselőnek megtiltják a szóban forgó épületekbe való bejutást – tette hozzá.

Barack Obama hivatalban lévő elnök szerint az amerikai diplomaták elfogadhatatlan zaklatásoknak, illetve megfélemlítésnek voltak kitéve Moszkvába az év során az orosz biztonsági szolgálatok, illetve a rendőrség részéről.

Oroszországgal szembeni új szankciókról döntött Obama

Az amerikai kormányzat ugyanezen a napon az amerikai választásokkal kapcsolatos orosz állítólagos hackertámadások miatt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az erről szóló rendeletet a tisztségéből januárban távozó, jelenleg Honoluluban tartózkodó Barack Obama hivatalban lévő elnök írta alá.

Obama szerint az Oroszország elleni szankciók “szükséges és megfelelő” választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy “a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibe vételével aláássa az amerikai érdekeket”. Moszkva tagadja az említett vádakat.

Moszkva szerint kontraproduktívak a szankciók

Az orosz külügyminisztérium szerint az új amerikai szankciók kontraproduktívak és aláássák a kétoldalú kapcsolatok normalizálását – jelentette az Interfax hírügynökség.

Vlagyimir Dzsabarov, a szövetségi tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának alelnöke pedig azt mondta, hogy válaszlépéseket tesznek diplomatáiak kiutasítása miatt, utalva arra, hogy az intézkedések a moszkvai amerikai nagykövetséget, illetve a konzulátust érintik majd. (MTI, hirado.hu)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »