Kitűnő állapotban fennmaradt, 3000 éves koporsókra bukkantak

Kitűnő állapotban fennmaradt, 3000 éves koporsókra bukkantak

Ritka jó állapotban fennmaradt háromezer éves koporsókra bukkantak régészek a közép-kínai Honan tartományban. A leletek elsősorban az egykori temetkezési szokásokra utaló információkkal szolgálhatnak, de kérdéseket is felvetnek.

A kutatók minden jel szerint egy arisztokrata család tagjainak temetkezési helyét találták meg Anjang város területén, ahol a múlt hónapban egy falusi férfi bronz tárgyakat és csontokat talált 10 méter mélyen, amikor téglaégető kemencéhez ásott gödröt. A 22 azonosított sírhelyet a késői Sang-dinasztia (i. e. 1600- i. e. 1046) idején alakíthatták ki. Az ereklyék között van három dupla koporsó, amelyeket ciprusfából készítettek. Ebből a korszakból ez a második ilyen lelet Kínában.

A feltárást végzők emlékeztettek arra, hogy hajdanán a holttestet tartalmazó koporsót egy másikba helyezték, hogy védjék a belsőt. Kung Tö-ming, a helyi kutatóintézet igazgatója a Hszinhua hírügynökségnek megjegyezte, hogy a leletek elsősorban az egykori temetkezési szokásokra utaló információkkal szolgálhatnak, de kérdéseket is felvetnek, mivel az elhunytakat szokatlanul mélyre temették.

A Sang-dinasztia fővárosa valaha a Honan tartományi Sangcsiu volt, ahonnan később Anjangba költöztették. Az ősi település romjait az 1990-es évek elején fedezték fel és ez máig Kína egyik legnagyobb és legrégebbi régészeti kutatóhelye.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »