Kittenberger Kálmán hazatért

Kittenberger Kálmán vadászra, Afrika-kutatóra, zoológusra, tanárra emlékeztek szülővárosában, Léván a Reviczky Társulás, Léva város és a Lévai Városszépítő Egylet közös rendezvényén. Az eseményre kedden került sor a Reviczky Házban.

Léva városának egyik leghíresebb szülötte Kittenberger Kálmán, akinek emlékét élénken ápolják a 35 ezer lakost számláló településen. A nevét viseli a helyi cserkészcsapat, amely az édesanyja sírját is gondozza a lévai temetőben. Emellett Kittenberger-emléktábla is található a Koháry utcában.

A megemlékezést Gába Zsuzsanna karnagy vezetésével a Lévai  Magyar Dalárda ünnepi fellépése nyitotta, majd a Reviczky Társulás nevében Péter József köszöntötte a vendégeket: Wirth Jenőt, a Reviczky Társulás elnökét,  Tolnai Csabát, Léva alpolgármesterét, valamint Jozef Kubovičot, a Lévai Városszépítő Egylet elnökét.

Müller Péter, a Reviczky Társulás helytörténeti szakosztályának vezetője számtalan fényképpel és kordokumentummal illusztrált prezentációval mutatta be Kittenberger Kálmán életútját és lévai kötödéseit.  A közönség ezt követően megtekinthette a Kelet-Afrika vándora voltam című dokumentumfilmet.

A Reviczky Ház nagytermének falai két kiállítással illusztrálták Kittenberger életét. Telek Lajos, a tárlat kurátora a Kittenberger Kálmán életét bemutató fotókiállítást hozta el, míg a túloldalon Somogyi György forgatókönyvíró és Tebeli Szabolcs grafikus nemrég megjelentetett képregényének grafikáit tekinthette meg a közönség.

Hírdetés

A Kittenberger Kálmán vadászatairól és kalandjairól eddig két kiadásban és több nyelven megjelent képregény játékos, izgalmas körítésben mutatja be a híres vadász  életét.

Mint a szerzők elmondták,

A történeteket ugyan a fikció szóval lehetne jellemezni, de mégis valós alapokon nyugszanak. Magyarországon Az év képregénye címet is elnyerte az alkotás, így már készül a trilógia befejező része is. A közönség betekintést nyerhetett a grafikák elkészítésébe és vásárolhatott is a szerzők által dedikált képregényből.

Az ünnepség fénypontjaként a 46. számú Kittenberger Kálmán cserkészcsapat tagjainak jelenlétében Wirth Jenő és Tolnai Csaba, Léva város alpolgármestere közösen leleplezték Kittenberger Kálmán mellszobrát, melyet Túri Török Tibor magyarországi szobrászművész ajándékozott a Lévai Barsi Múzeumnak 2018-ban.

Tolnai Csaba ünnepi beszédében ismertette az alkotás létrejöttének körülményeit. Elmondta: a Barsi Múzeum és Léva város vezetése eredetileg a rendezvény napján szerette volna felavatni az alkotást a Kittenberger Kálmán utca elején található parkban, ám az illetékes hivatal csak késve adta meg az építési engedélyt. A szobor méltó elhelyezésére  várhatóan még a nyáron sor kerülhet.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »