Kitört ablakok, rozsda és omladozó kémények – megmutatjuk az Illatos utat

Kitört ablakok, rozsda és omladozó kémények – megmutatjuk az Illatos utat

Rendet tettek a Budapesti Vegyiművek (BVM) Illatos úti vegyi telepén. Legalábbis a felszínen. Ennek örömére, a IX. kerületi önkormányzat és az üzem felszámolója bejárást engedélyezett az utóbbi években elhíresült létesítménybe. Természetesen, az Alfahír is részt vett a csütörtöki sajtó-nyilvános eseményen.

A látvány elképesztő, legalábbis az egyszeri újságíró mindenféleképpen így érezte, ugyanakkor kísérőnk, Harkály József telepvezető magabiztosan lépdelt a kátyúkkal és gödrökkel szabdalt úton, miközben türelmes idegenvezetőként magyarázta, hogy melyik-melyik kísértetjárta épület milyen célt szolgált – egykor.

A korosodó férfi több évtizede szolgálja már a BVM-et, a több mint 140 éves vállalatnak ma már mindössze hat alkalmazottja van összesen.

XXI. századi szemmel, hozzáállással nehéz megállapítani, hogy a Vegyiművek múltja dicső volt-e (csak az Illatos úton többmint 2500-an dolgoztak régen), ugyanakkor a jelene bizonyosan dicstelen és lehangoló.

Se hordókat, se zombikat nem láttunk az utunk során, bár elvileg az utóbbira lett volna nagyobb esély, hiszen az Orbán-kormány bejelentése szerint az összes veszélyes anyagot elszállították a telephelyről. Ugyanakkor a hátramaradt szag több helyen is rendkívül szúrós volt.

Azt azonban ne felejtsük, hogy a kármentesítést állami (azaz köz-) pénzből, mintegy 1,2 milliárdból hajtották végre, és ezt az összeget visszaszerezni vajmi kevés az esély. Éppen ezért kissé meglepő, hogy mindössze egyetlen országgyűlési képviselő érezte fontosnak megtekinteni az Illatos utat; Kepli Lajos, a Jobbik környezetvédelemért is felelős szakpolitikusa röviden értékelte is a látottakat lapunknak.

“Rendet raktak. Nem is számítottam másra, hiszen különben nem hívtak volna ide minket. Ennyi látszik.”

– fogalmazott a legerősebb ellenzéki párt képviselője. De persze felelevenítette azt is, hogy az üzem erősen lerobbant állapotban van, rengeteg korrodálódott vaseszközt, szerelvényt találni mindenfelé.

A látványosabb, de a kisebbik gond volt a felszínen tárolt hordók okozta veszélyhelyzet, a talajba és a vízbázisba leszivárgott szennyeződés többszöröse lehet az eddig semlegesített mennyiségnek. “Ez pedig további 10 milliárd forintokat fog felemészteni” – sóhajtott fel Kepli Lajos.

Való igaz, és ezt Harkály József is megerősítette:

pusztán csak az állapotfelmérés lesz legalább százmillió forint. Azaz, ennyi kell, hogy beszálljunk a játékba, addig viszont a kijutott anyagok mennyiségéről, helyzetéről semmit nem tudunk.

A hordók elszállítása csak látszatintézkedés, amíg meg nem történik a telep teljes felszámolása – szögezte le a jobbikos honatya.

Szintén részt vett a bejáráson Szilágyi Zsolt, a Jobbik IX. kerületi képviselője, aki bár örömtelinek nevezte a hordók elszállítását, emlékeztetett: a kormányzat nagyon sokáig nem lépett az ügyben, ezzel pedig magára hagyta Ferencvárost. Emlékezetes, a BVM Illatos úti telepe állami területen van. Ennek ellenére az önkormányzatnak számos költsége származott abból, hogy különböző méréseket végezzen a környéken.

A majd egy órás túrán csak az okozott némi derültséget, amikor a BVM dolgozói Baranyai Krisztina (Együtt) IX. kerületi képviselő szakmai felkészültségén mosolyogtak, hol csendben egymás között, hol pedig kicsit hangosabban. Persze, azt elvitatni nem lehet a képviselőtől, hogy sokat tett azért, hogy eltűnjenek a hordók a telepről.

Tekintse meg Ficsor Márton fotóit, és döntse el, milyen témájú film díszleteiként szolgálna a legjobban az Illatos úti vegyi telep.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »