Kitörésben az arany árfolyama

Kitörésben az arany árfolyama

Nem könyvelhetett el eddig sikeres évet az a befektető, aki az év elején aranyba fektetett: a nemesfém árfolyama május közepén letörte az unciánkénti 1300–1350 dolláros sáv alját, és 1200 dollár körül oldalazott csaknem két hónapon át. Ekkor már sokan temették az árfolyamot, felhívva a figyelmet a kriptodevizák egyre szélesebb körű elterjedésére, a vállalati adócsökkentés fűtötte amerikai gazdaság bővülésére és a globálisan emelkedő részvény­piacra.

Múlt hét csütörtökön az Egyesült Államokban a kormányzati kiadások finanszírozásának fedezetéhez hosszú lejáratú, harmincéves államkötvényeket kínáltak fel a befektetőknek. A kialakult átlaghozam 3,34 százalék lett, mintegy 25 bázisponttal haladta meg a korábbi aukció hozamát. Ez azt jelentette, hogy az amerikai állam csak egyre magasabb kamat mellett tudja finanszírozni magát. Az aukció után megjelentek a parketten az eladók, öntötték az amerikai részvényeket, különösen a technológiai szektort.

Az aranyat mint menedékeszközt azonban megtalálták a befektetők: napon belül több mint 30 dollárt tudott emelkedni az árfolyam egészen 1227 dollárig – ilyen jó teljesítményre legutóbb 2016 júniusában volt példa. Ezenkívül még aznap mintegy hárommilliárd dollár friss tőke áramlott az aranyba és ugyanennyi az aranybányákba fektető alapokba. A befektetők reakciója érthető: az emelkedő hozamoktól és a visszaeső részvénypiactól való félelmükben sokan az arany felé fordulnak. Az emelkedésben szerepet játszott a nemesfém ellenében kötött eladási pozíciók zárása is: az Amerikai Határidős Árutőzsde-felügyelet adatai szerint több hónapos csúcson volt a shortállomány, amelynek egy jelentős részét rövid időn belül lezárták.

Habár az amerikai tőzsdeindexeknek sikerült kissé visszaemelkedniük a mélypontjaikhoz képest, az arany árfolyama továbbra is magasan van. Ez a viselkedési minta pedig azt mutatja, hogy a befektetők továbbra is nagy valószínűséggel áraznak egy részvénypiaci esést, ami tovább erősítheti az arany iránti keresletet.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »