Kitiltotta a kormánypárti frakciót a városházáról Eger polgármestere

Kitiltotta a kormánypárti frakciót a városházáról Eger polgármestere

Nem biztosítanak számukra helyiséget a városházán sajtótájékoztató tartásához.

Kitiltotta a kormánypártok frakcióját a városházáról Eger polgármestere – jelentette ki a helyi Fidesz-KDNP-frakció vezetője keddi sajtótájékoztatóján. Oroján Sándor közölte: Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület) polgármester hétfőn jelezte, hogy a jövőben nem biztosít a frakciónak helyiséget a városházán sajtótájékoztató tartásához.

A frakcióvezető szerint az eset egy „reménytelen helyzetben lévő polgármester kétségbeesett kísérlete arra, hogy elhallgattassa a vele szemben kritikus véleményeket és képviselőket.”

Hírdetés

A rendszerváltás óta még soha, egyetlen településen sem fordult elő hasonló – mondta. Hozzátette: a történtek miatt először a nyilvánossághoz fordulnak, ha ez nem vezet eredményre, élni fognak a jogorvoslat minden lehetőségével.

Amióta Mirkóczki Ádám elveszítette önkormányzati többségét, egyre „idegesebb és frusztráltabb”, bár már korábban is voltak arra utaló jelek, hogy mindent megtesz a vele szemben ellenvéleményt megfogalmazók mozgásterének szűkítéséért – mondta Oroján Sándor.

Példaként említette, hogy a polgármester korlátozta a képviselő-testületi ülésen a frakció tagjainak hozzászólási jogát, továbbá „visszaélt” ülésvezetői, illetve a koronavírus-járvány miatt kapott rendkívüli jogkörével.

Beléptető kapukat szereltetett fel a városházán, amelyekhez nem biztosított mágneskártyát a képviselőknek, korlátozva ezzel szabad mozgásukat – közölte.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »