Kitartás illúziók nélkül – Beszélgetés a 90. életévét betöltő Vadkerty Katalin történésszel

Kitartás illúziók nélkül – Beszélgetés a 90. életévét betöltő Vadkerty Katalin történésszel

Érsekújvárban született 1928. április 21-én, Kisvárdán érettségizett, történészi oklevelét a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerezte. Egyetemi tanulmányai befejezése után a pozsonyi Pedagógiai Főiskola tanára. Az 1960 és 1987 közötti években a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa.

Fő kutatási területei a Felvidék gazdaságtörténete 1848 és 1918 közötti valamint a csehszlovákiai magyarság 1945 és 1948 közötti története a hontalanság éveiben. Korszakalkotó kutatómunkájának eredményeit az 1993-ban kiadott Reszlovakizáció, az 1996-ban megjelent Deportálások és az 1999-ben kiadott A belső telepítések és a lakosságcsere trilógiát képező monográfiákban foglalta össze. Ez a történelmi dokumentum-trilógia a felvidéki magyarság második világháború utáni meghurcoltatásának legteljesebb körű, tudományos tárgyilagossággal feldolgozott története.

A trilógia megjelenése után fáradhatatlanul járja a Felvidéket, előadásokat tart, beszédeket mond, zsűrizik történelmi versenyeken. Tevékenysége pótolhatatlan! Főbb díjai, kitüntetései: Fábry Zoltán-díj (1996), Dominik Tatarka-díj (2003), Bethlen Gábor-díj (2003); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2008), a Magyar Tudományos Akadémia Arany János Életműdíja (2008).

A hontalanság évei lassan elhomályosulnak az emlékezetben, még kevesebben vannak az élők között olyanok, akik saját bőrükön tapasztalták meg a meghurcoltatásokat. Kató néni viszont nem csak átélte fiatalon, hanem fel is dolgozta ezeket a tragikus eseményeket. Azóta sok víz lefolyt a Dunán! Most viszont már nyugodtan hátradőlve elmondhatjuk, hogy minden rendben van tájékunkon, sőt a hontalanság évei után megadott számunkra a kettős hon lehetősége is?

Ugyan, ne vicceljen már! Az tény, hogy a hontalanság éveiről már lehet szabadon beszélni, viszont az érvényes szlovák állampolgársági törvény miatt a kettős hon vállalásának lehetőségéről még mindig csak ugyanolyan titokban lehet sugdolózni, mint ahogy azt tettük sok más esetben az átkosban. Csak eltitkolva lehet élni a kettős állampolgársággal! Ha az egyiket felveszem, a másikat elveszik tőlem, pedig mindkettő EU tagállam! Ezt nem kellene az Európai Parlamentnek szabályoznia, mint ahogy a kígyóuborka görbületét akarta? Ez nem diszkrimináció?  Pedig a V4-ekben állítólag két jól összetartó országról van szó! Hát akkor miért lenne minden rendben?

Ennek vannak bizonyára történelmi előzményei, a többségi nemzet bizonyos részébe a magyar kisebbséggel szemben beágyazódott nacionalista előítéletek csak nagyon lassan csitulnak Szlovákiában!

Az a mi nagy szerencsétlenségünk, hogy szülőföldünkön, a Felvidéken minden fordulatszerű esemény felerősítette eddig a szlovák nacionalizmust. Szinte már reszketünk azoktól a történelmi fordulópontoktól, amelyek rendszerváltással esetleg államhatár módosítással illetve államformaváltással járnak. Ezekből nem jöttünk ki jól! Trianon óta rövid megszakítással olyan többségi nemzettel vagyunk kénytelenek együtt élni, amely maga is hosszú ideig kisebbségi komplexusokkal, önállóság hiányával küszködött, és ez minden adódó alkalommal – 1945-ben, 1968-ban, 1989-ben és 1993-ban is nyíltszínű nacionalizmusba csapott át, miközben mi hasztalanul igyekeztünk ezekből profitálni a kisebbségi jogállásunk tekintetében. Kisebbségi létünk továbbra is megalázó, emiatt fordítanak neki sokan hátat napjainkban is!

Természetesen a legdrámaibb az 1945-48 közti korszak volt számunkra, amit igyekeztem tárgyszerűen feldolgozni, levéltárak bújva, számos dokumentumot megvizsgálva! 1968-ban az emberarcú szocializmusban való áthajlási szándékot sem övezte túlzott magyarbarátság a többségi nemzet részéről, cseheket, szlovákokat beleértve egyaránt. Bíztató jelek és reményteljes felvidéki magyar személyiségek ugyan voltak, akiknek sikerült a parlamentben megszavaztatniuk egy nemzetiségi törvényt, de ehhez a kormány részéről a végrehajtási törvények sohasem születtek meg, így egy fabatkát sem ért. Voltak a hatvannyolcas eseményeknek magyarellenes kirohanásai is, például Érsekújvárba is bevonultak a surányi ifjak és bőszen követelték a magyarok Dunán túlra űzését.

Viszont tény, hogy sok értelmes felvidéki magyar politikus kezdett el szárnyat bontogatni ebben az időben, a teljesség igénye nélkül például Duray Miklós, Dobos László, Szabó Rezső, Duka Zólyomi Árpád, akik később kényszerű hallgatás után hatvannyolcas lendülettel igyekezték továbbvinni a dolgokat az 1989-es bársonyos forradalmat követően. Sajnos, sokan már nem nincsenek közöttünk, Miklóst pedig kiszorították a nagypolitikából szlovákok és hatalomvágyó magyarok közös erővel. Nagy felvidéki luxus volt, mert helyére oligarchiák kiszolgálói kerültek és rendezkedtek be évtizedekre a szlovákiai magyar politika irányításába.

Hírdetés

Milyen értékeiben higgyünk mégis?

A hagyományosakban: család, szeretet, keresztény hit, magyarságtudat valamint mások tiszteletében, megbecsülésében! Semmilyen körülmények között sem szabad feladnunk identitásunkat!

Az életállomáshelyek – Léva, Kisvárda, Rimaszombat, Pozsony, Érsekújvár – mit jelentenek Kató néninek?

Kisvárda és Léva vidám gyerekkort, kiegyensúlyozott családot, várakozást kifürkészhetetlen további sorsutakra. Pozsony: felnőtté válást, szocialista és nemzetiségi ellenszélben végzett komoly munkát a Szlovák Tudományos Akadémián. De mindig ott volt menedékként a Csemadok és a pezsgő élet a pozsonyi magyar értelmiségi körökben.

Utána pedig a változást követően már nyugdíjasként jött a komoly erőfeszítést és próbatétel: a felvidéki magyarság történetének feldolgozása, a II. világháborút követő évek tragikus eseményeinek megírása. Érsekújvár: szülőhelyet és egy nyugodtabb nyugdíjas kort egy kertes házban, családi körben. Testvérem három gyermeke, hat unokája és hat dédunokája igencsak gyakran meglátogat szeretettel teljes otthonomban, melyet egy igazi házőrző is őriz az előszobámból, Susu névre hallgatva.

Jövőkép?

Abban reménykedem, hogy a jövőben egyre kevesebb felvidéki fiatal fogja elhagyni szülőföldjét és külföldre telepedni, mert az eddigi vonzó nyugati világ telítődni fog máshonnan odamenekültekkel, kiszorítva a közép-kelet-európaiakat. Sőt, az is könnyen elképzelhető, hogy a térségünkből régebben odavándorlók is hazamenekülnek, mert itt nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Magyarországra?

Otthonról biztos hiányozni fognak helyi értelmiségiekként, főleg a gyermekeik a magyar iskolákból, de mégis úgy gondolom, nem olyan nagy baj, hogy odaát vetik meg a lábukat a fiatalok, mert megmaradnak a gyökereknél, és abban az ellentmondásokkal teli anyaországban is nagy szükség van a harcedzett, öntudatos határon túli magyarokra! Meg aztán közel is van, bármikor hazajöhetnek, akár minden hétvégét otthon tölthetnek!

Üzenet?

Illúzió nélküli kitartást kívánok minden Felvidéken élő magyar embernek! Abban reménykedve, hogy talán még megélhetem azt is, hogy a felvidéki magyarság újra összetartó lesz, hiszen csak magunkra számíthatunk ebben az országban! Ha számíthatnánk a többségre, akkor ők hoztak volna létre egy vegyespártot. A magyarságból kiinduló ilyen pártszerűség alapítása viszont az önfeladással ér fel, ez egy olyan tőlünk független álmagyar kezdeményezés!

A beszélgetést köszöni: Száraz Dénes

Képek: archív


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »