Kiszűrték a fertőzötteket a somorjai gimnáziumban

Kiszűrték a fertőzötteket a somorjai gimnáziumban

Egy hét távoktatás után visszatértek a hagyományos tanításhoz a Madách Imre Gimnáziumban Somorján. Trencsík János igazgató szerint még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a diákok szűrésére.

A hónap közepén derült ki, hogy koronavírusos a gimnázium egyik diákja, emiatt az osztálytársait és az iskola alkalmazottait is tesztelték, hétfőtől pedig újra fogadják az iskolában a diákokat.

„Hétfőtől az iskolában csak olyan pedagógusok és nem pedagógus alkalmazottak tartózkodnak, akiknek negatív a koronavírustesztjük“ – olvasható az iskola honlapján.

Hírdetés

Trencsík János lapunknak elmondta, hogy még nagyobb figyelemre tanította őket a kialakult helyzet. „Arra jutottunk, hogy a tanároknak napközben is figyelni kell a gyerekek állapotát, nem csak a beléptetéskor.

Ha látjuk, hogy a diák kicsit rosszabbul fest, köhög, vagy náthás, akkor hívjuk a szülőt, hogy hazavigye. Így mihamarabb kiszűrhetjük a diákokat, akik lehet, pár nap után már vissza is térhetnek közénk.

Inkább ilyen eljárást szorgalmazunk, minthogy kockáztassuk a fertőzés újbóli megjelenését” – nyilatkozta az igazgató.

Trencsík János megjegyezte, hogy nagyon jó volt az együttműködésük a Dunaszerdahelyi Regionális Járványügyi Hivatallal. A pozitív tanárok és a két diák két negatív teszt után térhet vissza az iskolába.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »