Kiszámítható kontra elhibázott költségvetés?

Kiszámítható kontra elhibázott költségvetés?

A kiszámíthatóság és a biztonság jellemzi a 2017-es költségvetést – mondta expozéjában a nemzetgazdasági miniszer a parlamentben, a tervezet általános vitájában. Az ellenzék ugyanakkor elhibázottnak nevezte a büdzsét, mert szerintük a szegények helyett a gazdagokat segíti. Az MSZP szerint szemfényvesztés a dokumentum, a Jobbik az áfacsökkentéssel sem elégedett.

A szocialisták szerint valójában nem jut majd több pénzt jövőre az egészségügyre és az oktatásra. Tóbiás József alapvetően elhibázottnak nevezte a jövő évi büdzsét, mert a szegények helyett a gazdagokat segítik.

„Önöknek első a család, mármint a miniszterelnök-közeli családok sora. A családhoz tartozó szereplők: Mészáros, Tiborcz, Garancsi és a Matolcsy klán, ennek jegyében működnek. Létrejöttek a klánok, létrejöttek a klientúrák, és nem véletlen, hogy a száz leggazdagabb magyar listáján egyre többen – akik korábban nem voltak rajta – kifejezetten az Önök politikai és gazdasági világához tartozik” – fogalmazott az MSZP elnök-frakcióvezetője.

„Egy kiszáradt gazdaság és a függőség költségvetéséről olyan dicshimnuszokat hallhattunk, ami egész egyszerűen még ebben a házban is szokatlan” – nyilatkozta Z. Kárpát Dániel. A Jobbik vezérszónoka az áfacsökkentéssel sem volt elégedett. „Ez a 27 százalékos áfa már a hardcore szintje, ez egy világrekorder áfa, Európában a legmagasabb, és az az engedmény, amit Önök helyesen tesznek – én ezt támogatni fogom – minimális, kozmetikai jellegű áfacsökkentés,  ez egy átlagos család fogyasztói kosarának a 6-7 százalékát érinti, ezt Önök is nagyon jól tudják. Ez a 6-7 százalék fogyasztói kosáron belül ilyen mértékű engedmény mellett körülbelül fél vagy háromnegyed százalékos összesített áfacsökkentéssel ér fel maximum.

A jövő évi büdzsé 3,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 0,9 százalékos inflációval és 2,4 százalékos hiánnyal számol.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »