Kiszáll a zeneiparból Avicii, a svéd lemezlovas

Kiszáll a zeneiparból Avicii, a svéd lemezlovas

Nem lép fel többet DJ-ként és kiszáll a zeneiparból Avicii – tette közzé Facebook-bejegyzésében a népszerű svéd lemezlovas, aki a visszatérés lehetőségét sem vetette el teljesen.

Super-Avicii-Wallpaper_b

A 27 éves Avicii, azaz Tim Bergling tavaly koncertezett a Kolozsvári Untold elektronikus zenei fesztiválon, és az idei fellépők listáján is szerepel. Mint közölte, az idei nyári fesztiválokon még fellép, utána azonban búcsút int a keverőpultnak.

Azt írta, egy hosszú, barátaival közösen megtett amerikai körutazás után döntötte el, hogy visszavonul, mivel rájött, hogy a zene mellett még sok más területen is kipróbálná magát, a turnézás mellett ezekre azonban nem jutott ideje. Bejegyzésében sejtelmesen megjegyzi a köszönetnyilvánításokkal teli posztja végén, hogy soha nem mondd, hogy soha.

„Avicii Dante poklához hasonlít, ez a pokol legmélyebb szintje a buddhizmus szerint. Egy barátom mesélt róla, és megragadt a fejemben. Amikor először kerestem nevet a MySpace-oldalamhoz, valahogy »bedőltem« ennek a névnek. Már kipróbáltam néhány másik nevet is, de mind foglalt volt, így lett végül Avicii” – mondta korábban a lemezlovas.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »