Kisfilmben ismerhetjük meg a Luca-napi szokásokat és Szent Lúciát – VIDEÓVAL

Kisfilmben ismerhetjük meg a Luca-napi szokásokat és Szent Lúciát – VIDEÓVAL

Újabb kisfilmmel jelentkezik a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont csapata, amely ezúttal Luca című alkotásával Szent Lúciának állít emléket, illetve a Luca-napi népi szokások tükrében mutatja be a világot ma is meghatározó jó és rossz erők küzdelmét.

Nagy István, a Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont igazgatója elmondta, egy iskolai produkcióról van szó, a gyermekszereplők az intézmény tanulói, s diákok a filmezésben is segítettek, segédoperatőrként, szervezőként. Az új alkotás korábbi kisfilmjeikre épít, a Torna várára és Az Ördögsziklára, illetve azokra a filmekre, amiket az elmúlt két évben a weboldalukon, Facebook-oldalukon és Youtube-csatornájukon megjelentettek.

A Luca-napi népszokások és maga Szent Lúcia már régóta járt a fejünkben, és úgy gondoltuk, az idén egy ilyen kisfilmmel lepjük meg a szülőket és a nagyérdeműt”

Hírdetés

– jegyezte meg Nagy István hozzátéve, a karácsonyi műsorokban általában a betlehemezés van kidomborítva, a Luca-napi néphagyományok a háttérbe szorulnak, ezért szerettek volna egy kis hangsúlyt adni neki.

„Szent Lúcia tisztelete az 5. századba nyúlik vissza. A történetét a néphagyomány egy kicsit elferdítette, de talán így teljes a kép, a jó és a rossz harca a mindennapjainkban is megtalálható. A kisfilm fő célja bemutatni, ki volt valójában Szent Lúcia, illetve a népi hagyományokon keresztül megismertetni, hogyan maradt fenn az emlékezete” – fejtette ki.

Az igazgató elmondta, a gyerekek nagyon élvezték a forgatást, nagyon szívesen vettek részt benne. Köszönetet mondott a segítségért a diákoknak, a szülőknek és a pedagóguskollégáknak.

Egyúttal jelezte, a filmet be fogják nevezni különböző fesztiválokra, illetve tervben van egy werkfilm is, amely bemutatja, hogyan készült az alkotás.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »