Kisebbségi voksok: Trump nagyon rosszul végzett

Negyven év óta nem voksoltak ilyen kevesen az afroamerikaiak és a spanyol ajkúak körében egy megválasztott elnökre, mint most Donald Trumpra – derült ki a Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató közös vizsgálatából.

Elemzők szerint az amerikai társadalom mély megosztottságát tükrözi, miszerint Donald Trump úgy lett győztes, hogy az amerikai feketéknek csak a 8, a spanyol ajkúaknak a 28, az ázsiai amerikaiaknak pedig a 27 százaléka szavazott rá.

A fekete amerikaiak utoljára George W. Bushra és Ronald Reaganre szavaztak hasonlóan csekély arányban, de egy százalékkal még akkor is többen. Mind Bush, mind Reagan azonban sokkal jobb eredményt ért el a spanyol ajkú népesség körében: George W. Bush a 35 százalékukat állította maga mellé, míg Ronald Reagan a spanyol ajkúak 34 százalékának a támogatását szerezte meg.

Ez a megosztottság elemzők szerint magyarázhatja a fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali csoportok Trumpot éltető megnyilvánulásait, csakúgy, mint a Trump-ellenes tüntetések hevességét. Sőt – mint a Déli Szegénység Jogi Központ (SPLC) adatai jelzik – a rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások gyakoribbá válását is.

A Pew kutatóintézet szerint ez a nagy megosztottság vezet a konfrontációkhoz: legyen szó akár erőszakos utcai összecsapásokról, akár színészek előadás utáni megnyilvánulásairól, mint történt a hét végén a Broadway egyik darabjának előadásán, amikor a jelen lévő Mike Pence megválasztott alelnökhöz fordulva a színészek egyike kiáltványt olvasott fel a leendő Trump-adminisztráció ellen.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »