Kis ország, 167 olimpiai arany és számos rekord – magyar a második legnagyobb sportnemzet

Kis ország, 167 olimpiai arany és számos rekord – magyar a második legnagyobb sportnemzet

Elérkezett az a közel három hetes időszak, amikor a földgolyó figyelme egyetlen grandiózus eseményre, a nyári olimpiai játékokra fókuszál. A világ legnézettebb sporteseménye nekünk, magyaroknak mindig is különös, várva-várt alkalomnak számított. Amíg a XX. századi történelmünket inkább a balsors jellemezte, az országok és nemzetek eme háború nélküli versengésében a világ élvonalába tartozunk – futószalagon jöttek a magyar sikerek. Emellett kevéssé ismert az is, hogy hazánk egy alkalommal mégis megkapta az olimpiai játékok rendezésének jogát. A játékok előtt nem árt tudnunk, milyen múltat tudhatnak maguk mögött a magyar olimpikonok. Rió előtt mennyi érmet és azon belül hány aranyat nyertünk? Mindezekkel hányadikak vagyunk az örökranglistán? Miért nem rendezhettünk mindezek ellenére még olimpiát?

Egyes reformkori gondolkodók tervei és az utókor által előolimpiának bélyegzett „palicsi nyári játékok” már jelezték hazánk elköteleződését a sport iránt. Az újkori olimpiai játékok történetében Magyarország így már az olimpiai mozgalom alapításában kivette a részét. Az 1894-ben Párizsban megalakuló Nemzetközi Olimpiai Bizottság tizenhat tagja közt ott találjuk az egri gimnáziumi igazgatót, Dr. Kemény Ferencet is.

Ő ajánlotta a mozgalom (újjá)alapítójának, a francia történész Pierre de Coubertin bárónak, hogy a hezitáló Athén helyett Budapest szívesen megrendezné az első újkori olimpiát – ha már úgyis lázasan készülnek a Millenniumra. Ám az ezredéves ünnepségeket lebonyolító Bánffy-kormány (elsősorban Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter) nem állt be a terv mögé – az új görög miniszterelnökkel ellentétben.

A virágzó magyar főváros 1912-ben újra próbálkozott, ám az 1916-os (végül elmaradó) játékok rendezésének jogát Berlin kapta meg. A világégés előestjén már Budapestre esett a választás az 1920-as játékok helyszínéül, ám a történelem mindent felülírt. Amikor 1919-ben összeült az immáron Svájcba költözött NOB, Budapesten a Tanácsköztársaság tombolt, az ország még a háborút sínylette. A nyugat-európai dominanciájú bizottság előtt így nem sok esélye maradt a magyar pályázatnak. Jelképes értéke is volt, hogy a győztesek által a háború egyik legnagyobb áldozatának tartott Belgium kapta meg a VII. olimpiai játékok rendezésének jogát – amelyen ráadásul vesztes államként részt sem vehettünk.

A Horthy-korszak két olimpiai pályázatot is magáénak tudhat, ám egyik sem kapott szavazatot a NOB ülésein: az 1936-os játékok helyszínéül végül Berlint, az 1944-esnek pedig Londont választották (amely később a harmadik elmaradt olimpiaként vonult be a történelembe).

Az eddigi legkomolyabbnak Magyarország 1960-as olimpiához fűződő ambíciói bizonyultak. Az I. Nagy Imre-kormány által előkészített pályázat Rákosi tetszését is elnyerte, ám az első titkár nem bizonyult jó sportpolitikusnak a NOB-bal szemben, még Moszkva támogatását sem sikerült elnyerni. Budapest bár továbbjutott az 1955-ös szavazás első körében, de végül a negyedik helyen végzett Róma, Lausanne és Brüsszel mögött.

A szovjet tömbnek a budapesti volt az első és sokáig egyetlen olimpiai pályázata, a moszkvai vezetés ugyanis a szovjet fővárosba tervezte az első szocialista olimpiát. Ám a Szovjetunió csak az 1976-os nyári olimpia rendezéséért szállt ringbe, ahol bár alulmaradt, de 1980-ban már az orosz metropolisz adhatott otthont a játékoknak. A 2012-es budapesti olimpiáért létrejövő mozgalom mögül végül kihátrált a kormányzat, így Magyarország 1955 után idén adta be először pályázatát az olimpiai játékok megrendezésére – összesen immár hetedszer. A NOB a jövő évi perui ülésén válthatja valóra a magyar sportrajongók álmát, a nyári olimpiai játékok budapesti rendezését.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »