Kirúgták a Bild főszerkesztőjét, mert "nem tudta meghúzni a határt a privát és a szakmai dolgai között"

Kirúgták Németország egyik legnagyobb bulvárlapjának főszerkesztőjét. Julian Reicheltről kiderült, hogy a vádak szerint visszaélt a hatalmával, szexuálisan zaklatott női kollégákat, viszonyt folytatott egy kezdő újságíróval, akit aztán olyan pozícióba helyezett, amelyet a nő maga is túl nagy feladatnak tartott – írja a New York Times nyomán a Mandiner.

A Bild kiadója, az Axel Springer hétfőn jelentette be, hogy kirúgta a Bild főszerkesztőjét, a hivatalos indoklás szerint azért, mert nem tudta meghúzni a határt a privát és a szakmai dolgai között.

Hírdetés

A kiadóvállalat egy ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy kivizsgálja a Reichelt ellen felhozott vádakat. Először nem találtak kirúgást megalapozó bizonyítékokat a viselkedésére, nemrég azonban ez megváltozott. Az Axel Springer szóvivője ugyanakkor nem akarta részletezni, hogy milyen bizonyítékokról van szó.

A New York Times cikke szerint Reichelt viszonyt folytatott a lap egyik kezdő újságírójával – a főszerkesztő akkor 36, az újságíró 25 éves volt. A nőnek hamarosan vezető newsroomos pozíciót adott, a nyomozás során adott vallomásában azonban a nő azt mondta, nem állt készen erre a feladatra. Mindeközben a főszerkesztő rendszeresen hotelszobákba rendelte.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »