Király Zsolt: Csáky kimondta, hogy a király meztelen. A Szövetség nem a magyar jövőt jelenti

Király Zsolt: Csáky kimondta, hogy a király meztelen. A Szövetség nem a magyar jövőt jelenti

 Nyitókép: SME

Miközben az MKP által eurómilliókból kitartott pártmédia (Ma7, Felvidék.ma) a propagandát hirdeti, miszerint minden a legnagyobb rendben, a Szövetség növekszik, a Mostosok pedig átvették az új vegyespárt irányítását, a magyar párt törzsgárdája egyre hangosabban adja jelét nemtetszésének.

Tegnap a Körképen maga a korábbi pártelnök, Csáky Pál fogalmazta meg nyíltan, őszintén, hogy a Most-Híd “hülyéi“ taccsra teszik a Szövetséget. Gondoljuk bármit is Csáky politikai ténykedéséről, szavaira érdemes odafigyelni.

Tényleg le kellene nyelnünk a vegyespárti békát?

Forró Krisztián előde szerint ugyanis Agócs Attila (Most-Híd) szavai, miszerint a Szövetség nem etnikai párt, és ezt a békát mindenkinek le fog kelleni nyelnie, legfeljebb 3 százalékot ér majd számukra a parlamenti választásokon.

B-terv! Magyar „egység” helyett Solymosék már az új vegyespártot építik

Csáky szerint az ilyen tiszta beszéd nagy esély a kimaradtak számára. A korábbi miniszterelnök-helyettes szt is hozzáteszi, hogy egy igazi magyar pártra van szükség, hiszen „6 százalék ott hever az utcán.“

Mit jelentenek Csáky Pál szavai a tisztességes, magyar érzelmű választói számára?

Elég a hallgatásból

Hírdetés

Leginkább azt, hogy immár az MKP korábbi elnöke sem hisz a Szövetségben. Mi több, egyenesen egy valódi etnikai, azaz magyar párt megalakulására biztat. Mielőbb. Az MKP ugyanis már elveszett.

Ha hozzávesszük Berényi József, Csáky utódjának és Forró Krisztián közvetlen elődjének szavait, aki szerint az MKP – Most-Híd szövetség kevés lesz az öt százalékhoz (a mérhetetlen Összefogás legfeljebb a tortaszeletek elosztásánál tolakodik), nagy a baj az új vegyespárt háza táján.

Amikor tehát Forró Krisztián nyíltan fotózkodik a magyarság legfőbb árulójának tartott Bugár Bélával, aki Solymos László (Most-Híd) tanácsadójaként nyilatkozatsorozatban üzenget, hogy felejtsétek el, magyarok, hogy a Szövetség magyar párt lehet, már a nagy öregek is kongatják a vészharangot. Mert ha már ilyen nyíltan fotózkodnak is, mi mehet a háttérben?

Berényi József: Csak magyar párt létrehozására vagyunk nyitottak, a vegyespárti felfogás tőlünk idegen

Meg kell szólalni

Mit tehet ilyenkor a felvidéki magyarság politikai jövőjéért aggódó tisztességes magyar, aki a nemzeti, etnikai alapú politizálásban hisz? Mit tehet ilyenkor az a több ezer MKP tag, funkcionárius, ilyen-olyan helyi, önkormányzati, megyei képviselő, polgármester, szimpatizáns, gerinces szavazó?

Az Agócs-interjú margójára: Bugár nincs és mégis van, a Szövetség pedig nem etnikai párt

Mindenekelőtt azt, hogy megtöri végre az alibista hallgatást, és kiáll saját jövője, érdekei mellett. Ennyire csak a jövő évi esetleges újraválasztás lehetősége lebeg a szeműk előtt, hogy az Agócs által hangoztatott békát már a szájukba is vették?

Egyre láthatóbb, hogy forrong a mély és a némaság, pozícióhoz való ragaszkodás immár az MKP-sok pozícióját is veszélyezteti a jövő évi választásokon. A Csáky szavaival élve Most-Hídas hülyékkel kitömött Szövetség ugyanis mindannyiunk közös magyar jövőjét maga alá temetheti.

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

Király Zsolt


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »