Kinek a feladata a közterületi fák gondozása?

Egy szegedi tulajdonost határozatban kötelezték a háza előtt lévő beteg fák kivágására és pótlására. Az áramszolgáltató nem mindig szakszerűen nyesi az ágakat, sokszor tönkre is teszi azokat, miközben a vezetékek védelme érdekében metszi a fákat.

A szegedi lakó háza előtt két beteg meggyfa állt, nem ő ültette, hanem a hét évvel ezelőtt megvásárolt házához kapta a gyümölcsfákat. A fiatalember kertészmérnök lévén szakszerűen fel tudta mérni a fák állapotát, és engedélyt kért azok kivágására a Szegedi Környezetgazdálkodási Kft.-től.

Ekkor érte a hideg zuhany, hogy saját költségén kell kivágatnia, majd pótolnia a fákat, ha nem teszi, akár százezres bírságra is számíthat. A szegedi lakos kérte a fakivágási engedélyt, amit megkapott, majd a kivágott fák pótlására kötelezték, ami körülbelül 90 ezer forintba kerül.

A kiküldött határozatban az áll, ha a lakó nem teljesíti a fák kivágását és pótlását, akkor 500 ezer forintig terjedő pénzbüntetést kaphat az illetékes közterületi hatóságtól – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A Kossuth Rádió magazinja kérte Szeged álláspontját is az üggyel kapcsolatban, de a hivatal nem akart reagálni.

Rendeletek szabályozzák a köztéri fák kivágását

A köztéri fák rendezését és vágását egyaránt szabályozzák országos és helyi rendeletek. A jelenleg is hatályos, 346/2008. (XII. 30.) korm.-rendelet a fás szárú növények védelméről tartalmaz részrendelkezéseket, valamint az önkormányzatok saját maguk is alkotnak rendeleteket – közölte Melis János, Szarvas jegyzője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Egy közterületen lévő fa kivágásához jegyzői engedély szükséges, amit Szarvason a városi főkertész közreműködésével pótolnak – tette hozzá. Melis János elmondta: a városi főkertész közreműködése szükséges ahhoz is, hogy az áramszolgáltató a vezetékek védelmében fákat vágjon vissza.

Széles a díszfakollekció

Magyarországon széles díszfakollekció áll rendelkezésre az utcai fák telepítésére, a többi között a hársfa-, juhar-, vagy a gesztenyefélék – közölte Szalai József, a Szent István Egyetem tanára. Az ország északi területeire a hidegtűrő fákat, míg a déli, melegebb területekre a mediterrán típusú fákat ültetik – fűzte hozzá a szakértő.

Szalai József szerint gyakran előfordul, hogy nem szakszerűen metszik vissza a fákat, sok vitás kérdés zajlik több településen is az üggyel kapcsolatban. „Az utcai fák telepítésénél az önkormányzattal előre tisztázni kell azt, hogy milyen költségek merülhetnek fel, és milyen arányban vállalják azt egymás között a felek” – hangsúlyozta a szakértő.

Sokszor nem vállalják a hibrid gyümölcsfák kiültetését

„Ami a szakszerűséget illeti, a csonkázás egy durva munka, kertészeti szempontból visszametszésről szoktunk beszélni. A visszametszésnél fontos ügyelni a vázágak és az oldalágak elhelyezésére, hogy a fa esztétikailag is megfeleljen” – hívta fel a figyelmet. Ha a csonkozásnál nagy sebet ejtenek, akkor hamar fellép a gombabetegség, amelynek következtében a fák előbb elhalnak, mint a szakszerűen visszametszett fák – fűzte hozzá.

Szalai József szerint semmi nem indokolja, hogy a kertvárosi területeken sem telepítenek már gyümölcsfákat az utcára. „Újabban a hibrid gyümölcsfák ültetése az elterjedt, ezeknek az ellenálló képessége azonban sokkal gyengébb, mint a hagyományos fajtáké” – mondta. A hibrid gyümölcsfákat gyakrabban kellene permetezni, ezért nem vállalják sok esetben az utak mentén ezeknek a fáknak az ültetését – tette hozzá.

(Kossuth Rádió)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »