Kínában közel 11 millió forintot adtak egy Nagaszakiból érkezett tonhalért

Kínában közel 11 millió forintot adtak egy Nagaszakiból érkezett tonhalért

Több mint 10 millió forintnak megfelelő összegért kelt el árverésen egy több mint egy mázsás japán tonhal a délkelet-kínai Fucsou városban.

A Fucsien tartományba Nagaszakiból érkezett, egy mázsánál is többet nyomó halat egy halászati kiállítás végén, nagy érdeklődés közepette árverezték el – számolt be a helyi sajtó.

A meg nem nevezett vendéglőtulajdonos kitartóan licitált, míg végül a 29. körben 260 ezer jüanért, vagyis 11 millió forintnál nem sokkal kevesebbért sikerült megszereznie az óriáshalat. Ez azt jelenti, hogy a hal kilója a duplájába került a piaci árnak.

Ennek ellenére az árverés győztese elégedetten kijelentette, szerinte jó vásárt csinált, mert a kínai piacokon leginkább csak tenyésztett tonhalakkal találkozni. Azt is elárulta, hogy szerzeményét ki fogja porciózni és éttermének leghűségesebb vendégeit fogja jutalmazni a ritka és drága finomsággal.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »