Kína és Oroszország után iráni együttműködéssel erősít Törökország

Kína és Oroszország után iráni együttműködéssel erősít Törökország

Új szövetségi rendszer épül keleten, miközben az Egyesült Államok politikai súlya folyamatosan zsugorodik a közel-keleti régióban. A török-orosz békülés csúcspontja volt egy sor olyan diplomáciai találkozónak és kapcsolatfelvételnek, amely Törökország kelet felé való fordulását jelzi, egyben egy formálódó keleti együttműködési rendszer alapjainak részeként értelmezhető.

Egy nappal azután, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő Szentpéterváron látogatást tett Vlagyimir Putyin orosz elnöknél, akivel zárt ajtók mögött tárgyaltak a szíriai rendezésről, a török és az iráni külügyminiszter szorosabb együttműködésben állapodott meg a szíriai válság ügyében.

Mevlut Cavusoglu és Dzsavad Zarif közösen tartott sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy hatékonyabb kapcsolattartásra fognak törekedni Szíria területi integritásának kérdésében – számolt be az Al Jazeera.

Irán és Törökország ellentétes álláspontot képvisel Szíriával kapcsolatban, míg Irán a szír kormányt támogatja, addig Törökország Bassár el-Aszad elnök távozását szeretné elérni.

A nézetkülönbségek ellenére Törökország és Irán az “együttműködés erősítésében és a szíriai tartós békében érdekelt” – jelentette ki Cavusoglu.

Az iráni külügyminiszter, Zarif azt mondta: Irán “kész dolgozni és együttműködni” Törökországgal, illetve Oroszországgal Szíria ügyében, továbbá üdvözölte azt az új együttműködést, amely elindult Moszkva és Ankara között. Az iráni külügyminiszter úgy fogalmazott:

„Úgy véljük, minden félnek együtt kell működnie a régió rendjének és nyugalmának visszatérése, valamint a szélsőségesség legyőzése érdekében Szíriában.”

Zarif hozzátette: a nézetkülönbségeket „meg lehet oldani párbeszéd útján”.

Irán hivatalosan is jelezte a sikertelen katonai puccskísérlet után, hogy támogatja a török kormányt, és dicsérte a török népet, amely dacolt a megdöntésére irányuló erőszakkal. Ahogy a török-orosz viszony, úgy a török-iráni kapcsolatok sem voltak felhőtlenek az elmúlt években. Korábban Irán azzal vádolta meg Törökországot, hogy felelős a szíriai konfliktus elhúzódásáért, és „terrorista csoportoknak” ad támogatást.

Törökország és Irán most az orosz-kínai vezetésű Sanghaji Együttműködési Szervezet kapcsán is közelebb kerülhet egymáshoz. Irán 2005 óta megfigyelői státuszban van a kormányközi szövetségben. Erdogan és Putyin szentpétervári találkozója előtt közvetlenül, Zhang Ming kínai külügyminiszter-helyettes tett látogatást Ankarában, ahol a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá fűzéséről esett szó, valamint arról is, hogy Kína támogatja a további együttműködés erősítését Törökország és a Sanghaji Együttműködési Szervezet között.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »