Kim Dzsongunnal találkozott a NOB elnöke

Phenjanban találkozott Kim Dzsongunnal, a Koreai NDK vezetőjével Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

A sportvezető és a kommunista ország első embere a jelentések szerint előbb egy 30 perces hivatalos találkozón vett részt pénteken, amit egy 45 perces általános megbeszélés követett. Ezalatt egy labdarúgó-mérkőzést néztek meg a Május Elseje Stadionban.

A beszélgetés főtémája az észak-koreai sportolók esetleges részvétele volt a 2020-as tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpián. Bach szerint Kim Dzsongun támogatta a NOB erre vonatkozó törekvéseit.

A NOB elnöke csütörtökön érkezett meg Phenjanba, néhány nappal az után, hogy Kim Dzsongun a héten előre be nem jelentett, háromnapos látogatást tett Pekingben, és tárgyalt többek között Hszi Csin-ping kínai államfővel. Ez volt az észak-koreai vezető első kínai és egyben első külföldi útja azóta, hogy 2011-ben apja, Kim Dzsongil halála után átvette az ország vezetését.
Az észak-koreai vezető április 27-én Mun Dzsein dél-koreai elnökkel is találkozik.

A Koreai NDK a NOB és Dél-Korea bátorítására egyezett bele abba, hogy sportolóival részt vegyen a februári phjongcshangi téli olimpián. A hivatalosan háborúban álló két ország versenyzői az egyesített Korea zászlaja alatt együtt vonultak fel a megnyitón, és együtt érkeztek a stadionba a záróünnepségen is, a női jégkorongtornán pedig közös csapat indult. Ez volt az első egyesített dél-koreai válogatott az olimpiák történetében.

Az ötkarikás játékokra 22 észak-koreai sportoló utazott.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »