Kim Dzsongun húga is megy a téli olimpiára

Kim Dzsongun húga is megy a téli olimpiára

Kim Dzsongun észak-koreai vezető húga, Kim Jo Dzsong is tagja lesz phjongcshangi téli olimpiára utazó 22 fős észak-koreai politikai küldöttségnek – közölte szerdán a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője szerdán Szöulban.

Kim Dzsongun húga tagja az elszigetelt, egypárti rezsim legfontosabb döntéshozó szervének, a politikai bizottságnak, emellett a Koreai Munkapárt propaganda- és agitációs osztályának az igazgatóhelyettese is. Ebbéli tisztsége miatt felkerült az Egyesült Államok szankciós listájára.

A phenjani delegációt Kim Jong Nam, Észak-Korea hivatalos államfője fogja vezetni, és tagja lesz a többi között Ri Szon-kvon, a Korea-közi hivatal vezetője – írja az MTI.

http://mno.hu/

A politikai küldöttség három napig lesz Dél-Koreában, ahová a Mike Pence amerikai alelnök vezette amerikai delegáció is hivatalos. Pence korábban úgy nyilatkozott, nem zárja ki, hogy útja során találkozik észak-koreai tisztségviselőkkel.

http://mno.hu/

Arról már beszámoltunk, hogy az olimpia összes résztvevő sportolójának jár ugyan egy 1100 dollár értékű mobiltelefon a rendezvény főszponzorától, a Samsungtól, ám a NOB egyelőre nem tudja, hogy a 22 észak-koreai sportoló átveheti-e az ajándékot. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által életbe léptetett szankciók ugyanis tiltják a luxustermékek és elektronikai cikkek Észak-Koreába juttatását.

Lapunk információ szerint egyébként a helyi idő szerint este nyolctól kezdődő phjongcshangi nyitóceremóniára bejelentkezett Abe Sinzó japán miniszterelnök, de ott lesz a német és a szlovén elnök, a svéd király, valamint a norvég és a holland miniszterelnök is.

http://mno.hu/

A Koreai-félszigeten tavaly november végén éleződött ki ismét a helyzet, miután Észak-Korea olyan interkontinentális ballisztikus rakétával hajtott végre kísérletet, amelyről azt állította, hogy atomtöltettel szerelhető fel és elérheti az Egyesült Államok bármely szegletét. Válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat vezetett be ellene. A phjongcshangi téli olimpia közeledtével enyhülés kezdődött a két Korea kapcsolatában, de Washington és Phenjan ellenséges viszonyában ez nem hozott változást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »