Kim Dzsong Un a kétoldalú kapcsolatok bővítését javasolta Hanoiban

Kim Dzsong Un a kétoldalú kapcsolatok bővítését javasolta Hanoiban

Az észak-koreai-vietnami együttműködés sokrétű bővítését és a kétoldalú kapcsolatok új szintre emelését javasolta Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Nguyen Phu Trong vietnami elnökkel folytatott tárgyalásain Hanoiban – jelentette szombaton a KCNA észak-koreai állami hírügynökség.

A phenjani hatalom szócsövének számító hírügynökség kettejük előző napi tárgyalásairól számolt be. Kim Dzsong Un azt az álláspontot képviselte, hogy a pártközi és az államközi kapcsolatok révén normalizálni kell a két ország együttműködését minden téren, beleértve a gazdaságot, a tudományt, a sportot, a kultúrát és egyéb területeket is, és új szintre kell emelni a kétoldalú kapcsolatokat. “Ez az országunk megingathatatlan álláspontja, és pártunknak folytatnia kell nemzedékeken át a baráti kapcsolatok ápolását a két ország és a két párt között” – idézte Kim Dzsong Un szavait a KCNA.

Hírdetés

Kim Dzsong Un pénteken hivatalos kétoldalú tárgyalásokat folytatott Hanoiban a vietnami vezetőkkel, köztük Nguyen Phu Trong elnökkel, majd szombaton felkereste az első vietnami elnök, Ho Si Minh mauzóleumát, virágokat helyezett el a háborúban elesett katonák emlékművénél. Az észak-koreai vezető szombaton a Hanoitól 170 kilométerre északkeletre fekvő, a kínai határon lévő, Dong Dang városba utazott, ahol a vasútállomáson felszállt arra a páncélvonatra, amellyel a hét elején érkezett. Vietnamot elhagyva, Kínán keresztül az észak-koreai fővárosba, Phenjanba utazott. Az út mintegy három napig tart majd.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »