Kilép a Jobbikból és a párt frakciójából Jakab Péter

Bejelentette kilépését a Jobbik Magyarországért Mozgalomból és annak országgyűlési képviselőcsoportjából Jakab Péter korábbi pártelnök, volt frakcióvezető.

„Ezennel kilépek a Jobbikból, független képviselőként pedig maradok a nép pártján pont úgy, ahogy eddig: nyersen, karcosan, de mindig őszintén. A Jobbik feladhatja, én soha! Vesszen a kormány, győzzön a nép!” – fogalmazott a politikus közösségi oldalán csütörtök este közzétett bejegyzésében.

Arról ír: Gyöngyösi Márton a Jobbik elnökeként nyílt levélben azon választás elé állította, „ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban”.

„Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom” – fogalmaz Jakab Péter.

Hírdetés

A politikus először 2018-ban, majd 2022-ben szerzett listás országgyűlési mandátumot. 2019-ben előbb frakcióvezető-helyettessé, majd frakcióvezetővé választották; utóbbi tisztséget július közepéig töltötte be.

Jakab Pétert először 2020 januárjában választotta pártelnökké a Jobbik kongresszusa. Idén májusban ugyan újraválasztották a poszton, ám alig egy hónappal később lemondott, arra hivatkozva, hogy „az új elnökség nem kívánja a tagság útját járni, a szükséges döntések meghozatalához nem biztosítják számomra a többséget, vagyis kivették a kezemből a Jobbik irányítását”.

Ahhoz, hogy a mozgalom tovább tudjon működni, olyan elnökre van szükség, akivel az elnökség együtt tud dolgozni. Velem nem tud, ezért a mai nappal lemondok a Jobbik elnöki tisztségéről. A Fidesszel bármikor megküzdök, de a Jobbikkal nem harcolok – fogalmaz akkor közleményében Jakab Péter.

A megismételt tisztújításon, július 2-án választották a Jobbik élére Gyöngyösi Mártont, a párt egyetlen európai parlamenti képviselőjét.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »