Kilép a Jobbikból az egri polgármester

Kilép a Jobbikból az egri polgármester

Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere kilép a Jobbikból – ezt közös közleményben jelentette be kedden a párt és a városvezető.

A tájékoztatás szerint megegyezésen alapuló döntés született, és semmilyen nézeteltérés, konfliktus nem áll annak hátterében.

Mirkóczki Ádám döntésének egyáltalán nincs köze az utóbbi időben a párt körül zajló eseményekhez – írják. Jelezték, hogy nem politikai döntés született, „a polgármester csak és kizárólag az Eger városáért érzett felelősségtudata miatt hagy fel a pártpolitikával”.

Hírdetés

Mirkóczki Ádámnak semmilyen konfliktusa nincs és nem is volt a párt mostani elnökségével, és egyetért a Jobbik irányvonalával is – fogalmaz a közlemény.

A tájékoztatás szerint a Jobbik továbbra is támogatja Mirkóczki Ádámot városvezetői munkájában, és ugyanezt a hozzáállást várja el más pártok vezetőitől is.

Megemlítik: Mirkóczki Ádám idén januárjától semmilyen pozíciót nem töltött már be a pártban, kizárólag Egerrel foglalkozott, miután tavaly októberben a város polgármesterévé választották.

Az elmúlt napokban a párt volt elnöke, a Jobbikot Vona Gábor távozása után konszolidáló Sneider Tamás és két másik országgyűlési képviselője (Varga-Damm Andrea és Farkas Gergely) is kilépett a párt parlamenti frakciójából.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »