Kilenc ok az imádságra

Kilenc ok az imádságra

A The Tablet című katolikus hetilap február 6-i száma azonos címmel közölt összeállításából idéz közösségi oldalán a Vigilia.

Hogy miért imádkozzunk? Először is azért, mert Isten kapcsolatban akar lenni velünk. Hogy miből tudhatjuk ezt? Abból, hogy imádkozni akarunk. Az imádság vágya azt jelzi, hogy Isten olyan lénynek alkotott minket, akiben megvan a vágy a vele való találkozásra. Az imádság vágya Istentől ered, mert Isten úgy von közel magához, hogy késztetést ébreszt bennünk a hozzá való közelségre. Ha imádkozni akarunk, az annak a jele, hogy Isten hív minket.

Másodsorban azért imádkozunk, mert kapcsolatban akarunk lenni Istennel. Ez magától értetődőnek tűnhet, de fontos tudatosítanunk, hogy azért imádkozunk, mert mélyebb egységbe akarunk kerülni Istennel.

Harmadszor: nélkülözhetetlen, hogy imádkozzunk. Bizonyos értelemben lehetetlen, hogy ne imádkozzunk, mert az imádság valamilyen formája szerves része az emberi létezésnek.

Negyedszer azért imádkozunk, mert nehézségeink vannak. És hogy is ne kérnénk segítséget a Teremtőnktől?

Ötödsorban azért, mert az imádság segít. Ha nem imádkozunk, lelkileg „kijövünk a formából”, eltunyulunk, nem leszünk hálásak, könnyen ingerlékennyé és szétszórttá válunk, elfelejtjük, hogy Istentől függünk, s ezért a félelem is könnyebben úrrá lesz rajtunk. Ha nem imádkozunk, észrevesszük, hogy elveszítjük belső egyensúlyunkat.

Hírdetés

Az imádság hatodik oka, hogy ilyenkor le tudjuk tenni lelki terheinket, ha szomorúak vagy dühösek vagyunk. Ha elmondjuk a gondjainkat Istennek, már nem is érezzük magunkat annyira magányosnak. Legalább Isten tudja, hogyan érezzük magunkat.

Hetedsorban azért imádkozunk, mert így magasztalni tudjuk Istent. A hívő ember talán eltöpreng azon, hogyan tudja legjobban kimutatni a háláját. Loyolai Szent Ignác szerint a szeretetnek ugyan inkább cselekedetekben, mintsem szavakban kell megnyilvánulnia, de azért nem árt, ha szavakkal is köszönetet mondunk Istennek.

Az imádság azonban nem magányos cselekvés, ezért az imádság nyolcadik oka, hogy szolidárisak és közösségben tudjunk lenni másokkal. Ha imádkozunk, kapcsolatban vagyunk azokkal, akik szintén imádkoznak: mindenkivel szerte a világon. És azokkal is, akik a múltban felemelték szívüket és értelmüket Istenhez.

Végül azért imádkozunk, mert át akarunk alakulni, meg akarunk változni. „Segíts, Istenem, hogy jobb ember legyek” – így hangozhatna az átalakulás imája.

Ez a rövid felsorolás természetesen nem teljes. Ahány ember, annyi oka lehet az imádságnak. Sokféle okunk lehet tehát rá, de a legfontosabb, hogy maga Isten hív minket az imára.

Forrás: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »