Kilenc helyen tartanak ma időközi választást

Kilenc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást.

A Baranya megyei Paléban az időközi önkormányzati választást azért kellett kiírni, mert a település független polgármestere, Pintérné Magyar Mária – egészségi okokra hivatkozva – február elsején lemondott. A 112 lakosú község településvezetői tisztségéért két független jelölt indul.   

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Abádszalókon szintén polgármestert választanak, mert a település eddigi polgármestere, Kovács Mihály (Abádszalókért egyesület), aki 2010 óta töltötte be hivatalát, február közepén lemondott. A polgármesteri tisztségért egy fideszes, egy munkáspárti és egy független jelölt indul a 4700 lakosú településen.

A Nógrád megyei Karancslapujtőn is polgármestert kell választani, mivel a település korábbi független vezetője egészségi okok miatt mondott le tisztségéről. A vasárnapi voksoláson a választásra jogosult 2166 lakos hat független jelöltre adhatja le voksát.

Ugyancsak polgármestert választanak a Fejér megyei Jenőben, mert az eddigi polgármester, a tisztséget 1998 óta betöltő Varga István (független) január végén lemondott. A településvezetői tisztségért öt jelölt indul: négy független és megy munkáspárti.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Karoson szintén a korábbi polgármester, a független Torma Gábor lemondása miatt lesz időközi választás. A mintegy 500 lelkes település 409 választópolgára négy jelölt közül választhatja meg az új polgármestert.

A Pest megyei Pilisszentivánon ugyancsak a korábbi polgármester, Pénzes Gábor (független) lemondása miatt kell időközi polgármester-választást tartani. A posztért két független jelölt indul. A választói névjegyzékben 3470-en szerepelnek.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kocsordon polgármestert és hattagú képviselő-testületet kell választani, mivel a 2800 lelkes község képviselő-testülete január 28-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért négyen indulnak: két független, egy munkáspárti és egy jobbikos. A hat képviselői helyre huszonhat jelölt pályázik: huszonnégyen – köztük az eddigi, Fidesz-KDNP-s polgármester – függetlenként, ketten pedig a Jobbik jelöltjeként méretik meg magukat. Valamennyi korábbi képviselő újraindul a tisztségért. A választáson 2410 helybéli vehet részt.

A Bács-Kiskun megyei Lakiteleken szintén polgármestert és képviselőket választanak, mert a 4675 lakosú község képviselő-testülete alpolgármesteri kezdeményezésre  január 26-án feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt jelölt indul: a jelenlegi polgármester Zobokiné Kiss Anita és Kalócz Gábor függetlenként, Madari Andor a Fidesz-Nemzeti Fórum, Bencsik Mihály a Magyar Munkáspárt, Zoltán Péter pedig a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjeként.  A hat képviselői helyre tizennyolcan pályáznak: nyolcan függetlenként, hatan a Fidesz-Nemzeti Fórum színeiben, ketten-ketten pedig a Jobbik és a Munkáspárt jelöltjeként mérettetik meg magukat. Valamennyi korábbi képviselő újraindul a tisztségért. A  település választói névjegyzékében 3773-an szerepelnek.

Paks 7. számú egyéni választókerületében képviselőt választanak vasárnap: a kerület korábbi képviselője, Tell Edit (Néppárt) ugyanis összeférhetetlenség miatt lemondott mandátumáról, miután az önkormányzati Csengey Dénes Kulturális Központ igazgatójává nevezték ki. A körzet 1981 választópolgára négy jelölt közül választhatja ki képviselőjét: Gáspár Viktor (Jobbik), Mezősi Árpád (MSZP), Szabó Péter (Fidesz-KDNP) és Szarka Gyuláné (Magyar Munkáspárt) indul a január 25-én megüresedett képviselői mandátumért.

Egy nemzetiségi választást is tartottak volna vasárnap, Érden ugyanis a szerb települési önkormányzat feloszlatta magát. A választás azonban jelöltek hiányában elmarad, így a településen legközelebb csak 2019-ben lehet szerb nemzetiségi önkormányzatot alakítani.

Szerző: MTI


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »