Kiküszöbölnék az osztálypénzt (Sepsiszentgyörgy)

Kiküszöbölnék az osztálypénzt (Sepsiszentgyörgy)

Felhívással fordult a sepsiszentgyörgyi óvódás és iskolás gyerekek szüleihez Antal Árpád polgármester, arra kérve őket, hogy az elkövetkezendőkben ne egyezzenek bele az iskolák, pedagógusok azon kérésébe, hogy anyagilag járuljanak hozzá az oktatáshoz szükséges alapvető kellékek beszerzéséhez. Az elöljáró nem tartja etikusnak, hogy ezen eszközök, kellékek ellenértékének biztosítása is a szülőket terhelje, ezért a tanintézmények számára anyagi támogatást nyújtanak fejpénz formájában, amit az óvodák és iskolák már ebben a tanévben igényelhetnek.

Antal Árpád szerint egy alkalommal, már évekkel ezelőtt, jelezte a tanintézmények vezetőinek, hogy nem tartja helyesnek, ha különböző higiéniai, illetve az alapvető oktatási tevékenységhez szükséges eszközökre pénzt kérnek a szülőktől, és az volt a kérése, hogy igyekezzenek visszaszorítani az „osztálypénz” intézményét. Volt olyan iskola, ahol ezt komolyan vették, volt ahol nem, ezért idén úgy döntöttek, az önkormányzat mélyebben a zsebébe nyúl, és az oktatási intézményekre fordított több millió eurós támogatást mellé újabb összegeket bocsátanak az iskolák rendelkezésére a fent említett költségek fedezésére – mondta. A feltétel az, hogy a továbbiakban az intézmény nem kérhet pénzt ilyen célokra a szülőktől. Antal Árpád arra is felhívta a figyelmet, hogy az oktatáson kívüli tevékenységek (kirándulások, bábszínház, színház stb.) anyagi oldalának fedezéséhez a továbbiakban is hozzájárulnak a szülők, ezeket az adott osztályközösség, csoport szintjén döntik el, az egyéni tanszerek (füzetek, tolltartók, táskák, stb.) biztosításába sem szándékszik belefolyni az önkormányzat, alapvető eszközökre azonban (vécépapír, kréta, ceruza, papír, nyomtatópatron, vagy hasonlóak) a továbbiakban nem a szülőktől kellene pénzt kérjenek az iskolák. Az önkormányzat az oktatási intézményeknek lehetőséget biztosít, hogy 150 lejt igényelhessenek minden egyes náluk tanuló óvodás gyermek után, 100 lejt minden kisiskolás, valamint 50 lejt minden V-XII. osztályos tanuló után. Az elöljáró azt is elmondta, hogy a szükséges juttatásokat csoport- és osztály-szinten lehet a leghatékonyabban megállapítani. Példaként felhozta: ha egy óvónőnek a csoportjába 20 gyerek jár, akkor összesen háromezer lejt kaphat, ebből az összegből megvásárolhatja a csoport számára szükséges eszközöket, viszont nem kérhet pénzt a szülőktől. „Nem szeretnék többet olyasmiről hallani Sepsiszentgyörgyön, hogy az osztálypénzt a felsorolt alapvető eszközök beszerzésére gyűjtik” – szögezte le a polgármester.

Hírdetés

Antal Árpád újságírói kérdésre válaszolva rámutatott: tisztában vannak azzal, hogy egyes bejáratott reflexek, szokások nehezen változnak, de remélik, hogy az ilyen jellegű ösztönzésekkel pár év múlva búcsút lehet inteni az osztálypénz intézményének. Szintén a sajtó kérdésére a polgármester rámutatott, hogy nem ért egyet azzal sem, hogy a fenti célra a szülőktől kért összegeket a tanintézetek mellett működő alapítványokba adományként helyezik el, ugyanis ebben az esetben ennek van egy kötelező jellege, ami nincs rendben. Amennyiben a szülő úgy gondolja, hogy támogatná az alapítványt, az nyilván az ő döntése, de ezeket az összegeket lényegesebb célokra kellene felhasználni.

Sepsiszentgyörgyön ebben a tanévben összesen 1754 óvodás, 2820 elemi osztályos, 2374 gimnáziumban, valamint 3199 líceumban és szaklíceumban tanuló gyermeket tartanak nyilván.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »