Kikosarazott marosvásárhelyi kosarasok

Kikosarazott marosvásárhelyi kosarasok

Megelégelve a klubvezetés üres ígérgetéseit, sztrájkba lépett a Marosvásárhelyi Maros KK felnőtt férfi kosárlabdacsapatának négy játékosa, amiért április óta nem kaptak fizetést. 

lazar_laszlo11_bLázár László (világos mezben): elfogyott a türelmünk (archív fotó: Bcmureș.com)

A bajnoki ezüstérmes együttes vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás a klub hivatalos honlapján mutatott rá, hogy az edzést október elseje óta beszüntető kulcsemberei – Mohammed, Martinics, Lázár és Polyák – mellett a nyáron érkezett kosarasok is hangot adtak nemtetszésüknek, de őket még sikerült meggyőzniük arról, hogy vállalják a játékot a hétfői, Kolozsvári U-BT elleni hazai érkőzésen.

„Elfogyott a türelmünk” – magyarázta a Krónikának tiltakozásuk hátterét Lázár László. A vásárhelyiek nagyváradi kosárlabdázója lapunknak rámutatott arra, hogy szeptember végén járt le az a sokadik határidő, ami az elmúlt szezonból fennmaradt adósságok rendezésére szabtak, de ahogyan korábban, úgy ezúttal sem tartották be a velük szemben vállaltakat. „Várjuk a vezetőség reakcióját, mert eddig semmi konkrétumot nem mondtak, csak újabb ígérgetéseket hallottunk” – tette hozzá a Maros KK centere. Mint magyarázta, április óta gyakorlatilag a tartalékait éli fel, sajnálatosnak és egyben elgondolkodtatónak tartja, hogy ilyesmi megtörténhet az elmúlt két szezon bajnoki ezüstérmesénél.

„Azért maradtunk, mert hűek akartunk lenni a klubhoz. Tudjuk, hogy most nehéz helyzetbe hoztuk az edzőt, de nem volt más választásunk, valamilyen formában nyomást kellett gyakorolnunk a vezetőségre, mert ez így nem mehet tovább” – jelezte. Mint megtudtuk, április óta már többször is beszéltek a klub illetékeseivel, de nem történt változás, emiatt is jutottak el a „legvégső” tiltakozási formához. A pénzügyi helyzet az öltözőbeli hangulatra is rányomja a bélyegét, a kosarasok pedig nem tartják kizárnak, hogy elhagyják a klubot, ha továbbra is pénz nélkül kell játszaniuk. Lázár hozzátette, a kolozsvári szereplésük is a klub vezetőségétől függ, de mint mondta: „a történtek után már nehéz megbízni bennük.”

Ezt a játékos lapunk azon információjára reagálta, miszerint a klubon belül megingott a bizalom Cornel Lungu klubelnökkel szemben. Ő a múlt héten ismerte csak el, hogy több mint 200 ezer eurós tartozást halmoztak fel, ám a városi tanács által számukra augusztus végén megszavazott pénzzel szerinte megoldódik a probléma. A Krónikának csütörtökön hangsúlyozta, az egyesület tevékenységét nem egyedül irányítja, megkeresésünkkor is épp a vezetőtanács ülésén volt, ahol egy válságbizottság dolgozik a helyzet normalizálása érdekében.

Azon kérdésünkre, hogy egy korábbi támogatás elszámolása miatt csúszik-e az önkormányzati pénzek utalása, úgy fogalmazott, hogy jelenleg semmilyen probléma nincs az elszámolásokkalm és reményei szerint jövő héten minden tartozásukat törleszteni tudják. Addig megpróbál ismét beszélni a játékosokkal és meggyőzni őket, hogy lépjenek pályára a Kolozsvár elleni meccsen.

Azt még nem tudni, hogy sikerrel jár-e, Szászsgáspár viszont „szkeptikus” a soron következő bajnoki csatát illetően. „Szeretném megkérni szurkolóinkat, hogy ebben a nehéz időszakban is maradjanak a csapat mellett” – üzente a klub honlapján.

A Maros KK-nak, mint ismeretes, az elmúlt két hétben nem kellett pályára lépnie, mert miközben a Kolozsvári U-BT és a Nagyváradi VSK Bajnokok Ligája-selejtezőt játszott, a többiek a Román Kupa kvalifikációs szakaszát vívták meg. Az említett három erdélyi együttes, valamint a Steaua kiemeltként egyenesen a nyolcas döntőben kezd majd, ahová a Craiova (a Pitești-et kiejtve 161-151-es összesítéssel), a Temesvári BC (a Nagybányát kiejtve 199-143-as összesítéssel) és a Nagyszeben (a Dinamót kiejtve 170-159-es összesítéssel) váltott még jegyet. A Galac a Ploiești visszalépése miatt játék nélkül kvalifikált a háromnapos, februári tornára.

Az élvonalbeli bajnokság harmadik fordulója egyébként vasárnap Pitești–Dinamo (17.15) mérkőzéssel kezdődik, majd másnap, a 18 órai, marosvásárhelyi meccs mellett a Szeben–Nagyvárad találkozót (19.45) közvetíti a DigiSport.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »