Kihívások elé néz Spanyolország

Kihívások elé néz Spanyolország

A pénteken hivatalba lépett új spanyol kormány a katalán helyzet rendezése mellett több kihívással néz szembe a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) tanszékvezetője, Spanyolország szakértője szerint.

Domonkos Endre az M1 aktuális csatornán vasárnap ezek közül kiemelte az illegális bevándorlást, ami Spanyolországot erősen érinti Észak-Afrika felől, nagy biztonsági kockázattal.

Hozzátette: Pedro Sanchez új spanyol miniszterelnöknek még az előző miniszterelnök által megkezdett szerkezeti reformokat is folytatnia kell, miközben

Hírdetés

Spanyolország bruttó államadóssága 98 százalék, a munkanélküliség pedig Görögország után a legmagasabb, 16 százalék.

A szakértő kitért arra is, hogy gyenge kormányzás jöhet az országban, mivel az alkalmi baloldali szövetségben létrejött, 84 parlamenti mandátummal rendelkező kisebbségi kormánynak szűk a mozgástere. Ezzel a támogatottsággal Pedro Sanchez hosszú időre szóló, átfogó intézkedéseket nem tud majd elfogadtatni a parlamenttel – mondta.

 


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »