Kiheverték a sokkot az európai piacok

Kiheverték a sokkot az európai piacok

Bő fél százalékos emelkedő nyitással vettek pozitív fordulatot szerdán az európai értékpapírpiacok és zárásig másfél-két százalékra növelték nyereségeiket.

A nem hivatalos adatok alapján a pán-európai Stoxx 600 index 1,8 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 2,1 százalékkal végzett magasabban, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 2,0 százalékkal erősödött.

A kereskedési idő végén a még nem hivatalos záró adatok alapján Londonban 1,89 százalék nyereséggel zárt az FTSE-100 index, a frankfurti DAX index 1,57 százalékkal, a párizsi CAC-40 index 1,72 százalékkal emelkedett. Madrid 1,59 százalék, Milánó 2,62 százalék nyereséggel fejezte be a szerdai kereskedést.

A szerdai árfolyam-emelkedés elsősorban az amerikai piacok keddi pozitív fordulatának volt tulajdonítható, de javított az európai befektetői hangulaton a Németországban létrejött koalíciós megállapodás is, de az emelkedő trend támogatásából kivették a részüket egyes nagyvállalati eredmény beszámolók is.

A nap nyerteseinek az olaj és gázipari részvények bizonyultak kedvező eredmény beszámolóknak köszönhetően. A Statoil részvénye például vártnál jobb negyedik negyedéves eredményének köszönhetően közel öt százalékkal erősödött, az ágazati árfolyammutató pedig két és fél százalékkal emelkedett.

A nagy vesztesek közé a Carlsberg dán söripari konszern sorolt be oroszországi piacvesztése miatt.

Az olajár szerdán a több napja tartó csökkenés után kezdetben stabilizálódott, majd tovább süllyedt. A Brent 1,33 százalékkal hordónként 65,97 dollárra, a WTI 2,07 százalékkal 62,08 dollárra.

Az euró gyengült, 1,2289 dolláron 0,70 százalékkal jegyezték alacsonyabban. Az arany ára 0,40 százalékkal unciánként 1324,20 dollárra csökkent.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »