Kifütyülték Bill Clintont

A korábbi elnök (1993-2001) ezúttal is felesége, a posztra a demokraták soraiból most pályázó Hillary Clinton mellett kampányolt, és – mint az utóbbi időben már nem is egyszer – tüntetők fogadták. A protestálók haragját a Bill Clinton által még 1994-ben bevezetett büntető-törvénykönyvi reform szította fel, úgy vélték ugyanis, hogy a reform az afroamerikai közösséget sújtja.

A tüntetők a Fekete élet számít nevű civil szerveződés hívei, aktivistái voltak. A laza szervezet 2015-ben alakult, miután egy fekete fiatalembert Baltimore városában őrizetbe vettek a rendőrök, majd a rabomobilban tisztázatlan körülmények között eltört a gerince, s kórházba szállítás után meghalt. A Fekete élet számít mozgalom azóta a fekete bőrű amerikaiakkal szembeni rendőri túlkapások ellen lép fel, szerte az Egyesült Államokban.Bill Clinton alig lépett a pódiumra, amikor a mozgalom tagjai – akik táblákkal és zászlókkal érkeztek a nagygyűlés helyszínére – fütyülni és tapsolni kezdtek. Több mint tíz perc is eltelt, mire szóhoz jutott, a tüntetők azt skandálták: „Clinton törvénye tönkretette a fekete közösségeket!”.

A tüntetők szerint ugyanis a Bill Clinton által előterjesztett, majd a törvényhozásban megszavazott törvény nyomán ugrásszerűen megnőtt az afroamerikaiak lélekszáma a börtönökben. A Fekete élet számít mozgalom szerint ennek oka nem a megnövekedett bűnözés, hanem a rasszizmus.

„Minek is lehetne minősíteni, hogy bandavezérek tizenhárom éves gyermekeknek adnak kábítószert, majd az utcára küldik őket, hogy más afroamerikai gyermekek életét oltsák ki?” – tette fel a szónoki kérdést Bill Clinton, amikor végre szóhoz jutott. Majd szinte kiabálva hozzátette: “Azokat véditek, akik éppen olyan életeket gyilkolnak meg, amelyekről azt mondjátok, számítanak”.

Hillary Clinton a kampány során eddig többször is hangsúlyozta, hogy elnökként véget vet majd a „tömeges bebörtönzésnek”, ennek mikéntjére és a „tömeges bebörtönzés” okaira azonban nem vesztegetett sok szót.

Az aspiráns kampánymenedzserei helyi idő szerint péntek hajnalig nem reagáltak a philadelphiai rendezvényen történtekre.

Forrás: MTI/szebbjovo.hu

sokkaljobb-kommentár: Amerikában a négereket afroamerikaiaknak kell hívni, nálunk meg a cigányokat romának. Ez is egy beteges valami. Jönnek befelé a négerek Líbián keresztül Európába, Olaszországban fognak partot érni, illetve sok már ott ért partot. Kadhafi líbiai elnök megfogta, táborba zárta, és visszatoloncolta őket. Amióta megölték Líbiában sincs élhető élet, a négerek beszállítását valószínűleg az Iszlám Állam végzi. Kiképző táboruk van Líbiában… A Líbiában történtek idején Hillary Clinton volt Amerika külügyminisztere, megölték Líbiában az amerikai nagykövetet is, aminek Clintonra nézve nem lett következménye. Egyik programpontja elnökké választása esetére a Putyin elleni hadakozás, holott otthon kellene rendet tenni, mert egyre több az éleslövészet.

A demokratapárt elnökjelöltje a 70 év felett járó nagymama. Jó esélye van arra, hogy meg is nyeri novemberben a választást, hiszen Soros (Schwartz) György támogatja – anyagilag is.

Békéscsaba, 2016. április 8.

F. I. – K. M.

Emlékeztető: „Általában hamis zászlós hadműveletet hajtanak végre. A hamis zászló alatti művelet (false-flag operation) azt jelenti, hogy valaki úgy hajt végre valamit, hogy közben bizonyítékokat gyárt és terít azért, hogy a felelősséget másra kenje. Ilyen kiemelkedő hadművelet volt az Irak ellen 2003-ban indított háború, valamint az Arab tavasz és az ukrajnai események.” (Részlet az Amerika háborúi által nekünk okozott károk című írásból)

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »