Kifulladt a nagy "menekült-éhségsztrájk" Horgosnál

Egyre kevesebben tiltakoznak Horgosnál azok a menedékkérők, akik még vasárnap este érkeztek Belgrádból, hogy "a határzár és a szigorú szabályok ellen tiltakozzanak".

Nem tartott sokáig azoknak a migránsoknak az akciója, akik tegnap érkeztek a magyar határra. Ugyan péntek délután 300-400-an indultak útnak a szerb fővárosból, vasárnapra már csak 130-an voltak. Ők azért kezdtek éhségsztrájkba, hogy a magyar határzár, illetve a szigorú szabályok ellen tiltakozzanak.

Az eredeti tervük szerint három-négy napig éhségsztrájkoltak volna – ez idő alatt csak vizet fogadtak volna el – végül változott a forgatókönyv.

A Magyar Nemzet helyszínről tudósító munkatársa délelőtt még legalább nyolcszáz migránsról számolt be, akik Horgosnál várakoztak, az egyik részük már napok, illetve hetek óta a röszkei tranzitzónánál várt, a másik részük viszont éhségsztrájkba kezdett. Ez utóbbiak – akik piros baseballsapkát hordtak – a tranzitzónától távolabb telepedtek le. Ugyan nekik is adtak sátrakat, ők nem éltek a lehetőséggel, inkább a tűző napon voltak. Emiatt viszont az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának több migránst is el kellett szállítania, mert elájultak a hőségtől és a kimerültségtől.

A tudósító közölte: nagyon valószínűtlen, hogy a még jelen lévő tiltakozó migránsok erőszakos akcióba kezdenének, mert nagyon fáradtak és éhesek. Délután végül már csak negyvenen folytattak éhségsztrájkot, mert sokan nem bírták tovább, és inkább a közeli tranzitzónába távoztak.

A hatóságok azonban erre az esetre is felkészültek, így nagyobb létszámban vannak jelen a határon, de elő is készítettek egy vaskaput a határátlépőhöz.

(MNO nyomán)

Korábban írtuk: Éhségsztrájkkal üzenne Brüsszelnek a migránshorda Horgosnál


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »