Kidobott levélszavazatokat találtak Marosvásárhely mellett

Kidobott, részben elégetett levélszavazatokat találtak a Marosvásárhellyel szomszédos Jedden egy illegális szemétlerakóban – közölték csütörtökön marosvásárhelyi hírportálok.

A Punctul.ro helyi hírportál szerint névtelen bejelentés alapján szerda este szállt ki a helyszínre és készített kisfilmet a látottakról. A felvételen a jeddi temetővel szemközt pár méterre az úttól építési hulladékkupacok között több kidobott zsák látható. Ezek mellett a levélszavazatok elküldésére szolgáló a Nemzeti Választási Irodának címzett borítékok, néhány szavazólap, valamint olyan boríték is látható, amelybe a szavazatot kell belehelyezni.

Cristian Teodorescu, a Punctul.ro újságírója az MTI-nek elmondta: ismeretlen telefonszámról értesítették szerda este a kidobott levélszavazatokról. Az értesítést több marosvásárhelyi újságíró megkapta, felkerült a rendőrség és a sajtó kapcsolattartására kialakított üzenőfalra is.

Az újságíró – aki elsőként filmezte le a helyszínt – elmondta: több tíz levélszavazat borítékját látta, de nem nyúlt hozzájuk, hogy ne zavarja a rendőrség vizsgálatát.

Hírdetés

Megjegyezte: a zsákokat nem bontotta ki, de úgy vélte: nem szavazási levélcsomagokkal, hanem egyéb szeméttel voltak megtöltve.

Az MTI kérdésére hozzátette: csak szavazólapokat és borítékokat látott, a választópolgárt azonosító kitöltött vagy kitöltetlen íveket és népszavazási szavazólapokat nem. Azt is megjegyezte: a filmezett anyag csütörtök reggeli közlése után hívta fel valaki a figyelmét arra, hogy olyan szavazólap is látszik a filmen, amelyből kiderül, a választópolgár kire adta a voksát.

A Maros Megyei Rendőrség csütörtök délelőtt a helyszínen vizsgálódott és összegyűjtötte a bizonyítékokat. A Punctul.ro portál kisfilmet tett közzé a rendőrségi helyszínelésről is.

A rendőrség szóvivője az MTI megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást az ügyről.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »