Kiderült, milyen változások várnak az iskolákra a kijárási tilalom idején

Kiderült, milyen változások várnak az iskolákra a kijárási tilalom idején

Az országos lezárás ellenére az iskolák többségében továbbra is tantermi oktatás folyik, hétfőtő azonban szigorúbb szabályok lépnek érvénybe – tilos lesz az egyes csoportok keveredése, a szakkörök és délutáni foglalkozások pedig csak távúton működhetnek. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter nem zárta ki, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a téli szünet már december 18-án kezdetét veheti.

A szakértői konzílium javasolta az iskolák átmeneti bezárását, a koalíción belül azonban nem sikerült megegyezni, így egylőre az iskoláknak az országos lockdown ellenére sem kell bezárniuk. „Fontos számunkra, hogy a fiatalok elsősorban az iskolában legyenek, méghozzá a lehető legtovább” – hangsúlyozta Gröhling a pénteki sajtótájékoztatón, majd hozzátette, minden egyes nap számít, amikor sikerül a diákokat az iskolában tartani. Állítása szerint az előző hullámok tapasztalatai és a külföldi példák is azt igazolják, az iskolák bezárása nem megoldás a járvány megfékezése szempontjából. Rámutatott, a pandémiából egyetlen kiút van, az pedig az oltás.

A felnőttekre kell nyomást gyakorolni, nem pedig a fiatalokat bezárni

– mondta. Emlékeztetett, tavaly napi 500 fertőzöttnél október 15-én bevezették a távoktatást, pár héten belül mégis 3000 felett volt a napi esetszám.

Az iskolák ismét az utolsó pillanatban értesülnek a változásokról: hétfőtől betiltják a szakköröket, a művészeti alapiskolák áttérnek az online oktatásra, a szabadidőközpontok pedig szintén kizárólag távúton működhetnek. „A cél az, hogy a lehető legkevésbé keveredjenek a gyerekek, és minél jobban korlátozzák a szociális kapcsolataikat, hogy elsősorban az alapvető oktatás megmaradjon, ami a legfontosabb” – mondta Elena Prokopová, az egészségügyi minisztérium gyermekgyógyászati szakértője, aki szerint ezzel a lépéssel némileg visszaszorul a gyerekek mobilitása, s ezáltal csökken a fertőzés terjedésének kockázata az iskolákban. A szaktárca vezetője kijelentette, az óvodák, alapiskolák, középiskolák és speciális iskolák országos bezárásával továbbra sem ért egyet. A tanintézetek viszont hétfőtől kötelesek lesznek biztosítani, hogy az egyes csoportok ne keveredjenek – a tornaórát és egyéb tantárgyakat egyaránt beleértve. Az iskolai étkezdékben szintén biztosítani kell, hogy az egyes osztályok ne érintkezzenek egymással. Gröhling elismerte, ez szervezési szempontból nem könnyű feladat, már csak azért sem, mert a pedagógusok közül is többen karanténba kényszerülnek. Abban az esetben, ha az intézmény nem tudja megoldani a biztonságos környezet kialakítását, az igazgató elrendelheti az iskola bezárását. A külső személyek ezentúl csak elvitelre rendelhetnek ételt, az iskolai ebédlőbe csak azok léphetnek be, akik jelenléti oktatásban vesznek részt.

A képgalériában pontokra bontva mutatjuk a beharangozott változásokat: 

Hírdetés

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendelete alapján az alapiskolákban ismét kötelező a szájmaszk viselése. Az OTP-rezsim az iskolai dolgozókra is vonatkozik – hétfőtől az, aki nincs beoltva, illetve az elmúlt 180 napban nem esett át a fertőzésen, egy hétnél nem régebbi antigénteszt felmutatásával léphet be a munkahelyére.

A gyerekek kötelező tesztelésével kapcsolatban még sok a kérdőjel, a szakértőkkel jelenleg is zajlanak az egyeztetések. A tárcavezető szerint először is el kell juttatni a teszteket az iskolákba, s csak ezt követően lehet elrendelni a kötelező szűrést. Megjegyezte, az egészségügyi minisztérium 1,4 millió otthon végezhető tesztet különített el az iskolák részére, a jövő hét elején pedig további 1,4 millió tesztet osztanak szét. A tanulók tesztelése ellenállásba ütközhet a szülők részéről, ezért jogi szempontból lehetővé kell tenni, hogy akik félnek tőle, hogy az iskolában elkapják a vírust, vagy éppen ellenzik a rendszeres mintavételt, otthon maradhassanak. A gyakorlatban ez azt jelentené, a lockdown ideje alatt a szülőkre bízzák, elengedik-e a gyereket az iskolába. Gröhling még nem akarta elárulni a részleteket, de feltehetően az osztrák példát veszik majd alapul – a diák automatikusan hiányzóként lesz kezelve, mintha betegség miatt nem járna iskolába. Az intézmény viszont nem lesz köteles biztosítani a távoktatást, s a tanulónak ezáltal pótolnia kell a leckét. A hibrid rezsim (online és jelenléti oktatás kombinációja) jelenleg is működik néhány iskolában, ezt azonban nem minden intézmény tudja biztosítani.

További változás, hogy jövő héttől a középiskolai kollégiumok is áttérnek az OTP-elvre, tehát akik nem védettek, rendszeresen tesztelniük kell. Az iskolaügyi miniszter kijelentette, a karácsonyi szünidő idén korábban kezdődhet – eredetileg december 22-én mennének utoljára iskolába a gyerekek, jelenleg azonban fontolóra veszik, hogy már december 17-én befejeződjön a tanítás. A lehetséges változások között szerepel az is, hogy azok az osztályok, ahol egy diák antigéntesztje pozitív lett, azonnal átállnak online oktatásra. Jelenleg csak azt követően kötelező a távoktatás az érintett csoport részére, ha a fertőzést hivatalos PCR-teszt is igazolja. Gröhling szerint ez a módosítás terítéken van, a hétvége folyamán a szakértőkkel megvitatják a konkrét intézkedéseket.

A reggeli bejelentés után pár órával kiderült, a Rozsnyói járásban már annyira rossz a helyzet, hogy a regionális közegészségügyi hivatal elrendelte a felső tagozatok, valamint a középiskolák bezárását. A Markíza televízió értesülései szerint így hétfőtől 41 iskola diákja legalább december 17-ig távoktatásra kényszerül, ha viszont a karácsonyi szünet korábban kezdődik, akkor csak januárban térhetnek vissza az iskolapadba. A DenníkN napilap a hivatal tájékoztatására hivatkozva közölte, a járásban a pozitív esetek egyharmadát a 18 évnél fiatalabbak körében regisztrálták. A higiénikusok hangsúlyozták, rendkívüli intézkedésről van szó, s amint a helyzet engedi, a diákok visszatérhetnek az iskolába.

Kérjük a lakosságot, hogy fogadják el döntésünket. Nem volt könnyű, de szakmai szempontból, minden lényeges tényező mérlegelése után, ez a megoldás a legésszerűbb. A gyerekek megérdemlik az oktatást, de mindenekelőtt az oktatásnak kell biztonságosnak lennie

– vélik.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »