Kiderült, miért a menekültáradat lett a fő tudnivaló Olaszországról a földrajzkönyvben

A fővárosa Róma, óriási menekültáradattal kell megküzdenie és jelenleg is 4,3 millió menekült él az országban – nagyjából ezt emeli ki a 8. osztályos általános iskolások számára az Olaszországgal kapcsolatos legfontosabb információk között az egyik állami földrajzkönyv. Szentirmainé Brecsok Mária Földrajz 8. című tankönyve egyébként nem mai alkotás, az elmúlt évek során többször is átdolgozták, amíg a – korábban minisztériumi háttérintézményként működő – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) tavaly újra kiadta – írja a 24.hu.

A portál kiemeli, hogy a könyv a menekültek számával is erős túlzásba esett: a szövegből ugyanis úgy tűnhet, mintha az utóbbi néhány év menekülthulláma során került volna 4,3 millió bevándorló az országba, egy 2017-es, olasz kutatók által készített migrációs statisztika szerint viszont az utóbbi 5 évben érkezett bevándorlók száma ezzel szemben 580 ezer.

A kiadó szerint azonban nincs probléma az olasz fejezettel. Az OFI a 24.hu kérdésére azt írta, hogy az általuk kiadott tankönyveket éppen a tanulók felkészültsége érdekében igyekeznek naprakész információkkal frissíteni.

A földrajztanítás célja, hogy a tanuló naprakész ismeretekkel rendelkezzen az aktuális társadalmi és gazdasági folyamatokról, így – a kerettanterv előírásának megfelelően – a népességmozgás okairól és következményeiről is. És a kerettanterv azt is előírja, hogy Olaszország példáján is értelmezni kell „a népességmozgások és a menekültáradat kialakulási okait és következményeit”.

„Ahogy az mindenki előtt ismert, Olaszország évek óta az Európát sújtó bevándorlás első számú célpontja, több millió migráns érkezett már az országba, amelynek súlyos társadalmi következményei vannak. Fontosnak tartjuk, hogy az ilyen folyamatokról a magyar fiatalok is tudjanak, és a földrajz óra (sic!) keretében lehetőségük legyen erről beszélgetni, kérdéseket feltenni”– írta Ijjas Tamás, az EKE OFI honlapszerkesztője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »