Kiderült: a szép nők tönkrevágják az egészségünket

Öt perc kettesben egy szép nővel megemeli a test stresszhormonjának, a kortizolnak a szintjét – állítják nem brit, hanem spanyol tudósok a Valenciai Egyetemről a The Telegraph szerint. A kortizol pedig nagy dózisban nem tesz jót a szervezetnek.

A hatást fokozza, ha az érintett férfiember úgy gondolja, hogy a kérdéses hölggyel „nem játszanak egy ligában” – írták.

A tartós kortizolemelkedés márpedig rossz dolog, például különféle szívbetegségek köthetők hozzá.

A kutatók 84 önkéntes férfi hallgatót vontak be kutatásukba, akiknek egyesével kellett megoldaniuk egy-egy Sudoku-rejtvényt. A szobában azonban nem egyedül voltak, két idegen, egy férfi és egy nő is ott voltak a helyiségben.

Amikor a nő elhagyta a szobát, és a két férfi – a hallgató és az idegen – maradtak együtt a helyiségben, az önkéntes stressz-szintje nem emelkedett, amikor viszont a nővel maradt kettesben, akkor igen. A kutatók ebből levonták a következtetést: egy szép nő jelenléte a legtöbb férfinél az udvarlás lehetőségét veti fel.

A kutatásból az is kiderült, hogy a már említett stresszhormon-emelkedéshez öt perc kettesben töltött idő is elég egy szép és fiatal nővel.

A kortizol kis dózisban hasznos lehet, növeli az éberséget és jót tesz az egészségnek is. Ugyanakkor, ha tartósan magas a szintje, az szívbetegséghez, diabéteszhez, magas vérnyomáshoz és impotenciához is vezethet. Az a cikkből nem derült ki, hogy ehhez mennyi időt kell szép hölgyek társaságában tölteni, igaz, az sem, hogy ez esetben nem szokik-e hozzá az ember a kellemes társasághoz annyira, hogy ne stresszeljen miatta.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »