Kiderítettük, miként ellenőrzi a NAV Andy Vajna kaszinóit

Kiderítettük, miként ellenőrzi a NAV Andy Vajna kaszinóit

Míg az utolsó, Isten háta mögötti kocsmában is kötelező már az online-pénztárgépek használata, addig Andy Vajna százmilliárdos forgalmat bonyolító kaszinóiban nem látta ezt szükségesnek elrendelni a fideszes többség az országgyűlésben. Miként ellenőrzi akkor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kaszinókat? Kiderítettük!

A szerencsejáték hatalmas üzlet, jól tudják ezt a kormányzati körökben is. Az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. évente mintegy 350 milliárd forintos árbevételre tesz szert, a tiszta nyeresége pedig több tízmilliárd forintra rúg. Nem véletlen tehát, hogy a kaszinókat nem hagyták az állami szerencsejáték-szervezőnél. Azok üzemeltetése csókos vállalkozók, Andy Vajna és Szima Gábor érdekeltségébe kerültek.

Hat milliárdot kaszált csak tavaly

Az gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy a Fidesz-KDNP a törvényalkotást teljes mértékben saját céljainak rendelte alá. Elég csak a letelepedési kötvények eladásával helyzetbe hozott, offschore hátterű vállalkozások megemlíteni. Vajna 2014-ben kapta meg úgymond ajándékba a kormánytól az egész budapesti kaszinó-piacot, azóta évről évre szépen gyarapszanak a bevételei, míg az első esztendőben hárommilliárdot, addig tavaly már több mint 6 milliárd forintot kaszált az üzletből. Idén ez a bevétel várhatóan tovább hízik majd.

Százmilliárdos forgalom, de online pénztárgépek nincsenek

A gazdaság kifehérítése céljából a kormány szinte minden vállalkozás számára kötelezővé tette az online-pénztárgépek használatát. Mára a fodrászok és az utolsó kis kocsmák is be vannak kötve online módon a NAV-hoz. Ám valami rejtélyes okból kifolyólag, Andy Vajna érdekeltségeibe tartozó, évente százmilliárdos forgalommal működő kaszinói számára nem tették ezt kötelezővé.
Megpróbáltunk kideríteni, hogy az online-pénztárgépek hiányában mikért végzi a NAV a kaszinók ellenőrzését, ezért megkerestük az adóhatóságot.

Válaszukban azt írták:

a kaszinók ellenőrzése a hatályos szabályozás alapján biztosított. A NAV a Magyarországon üzemelő valamennyi játékkaszinót folyamatosan ellenőrzi, helyszíni ellenőrzéseket, célvizsgálatokat, átfogó vizsgálatokat, illetve utóvizsgálatot végez.

 

A kaszinók 24 órás, folyamatos video-kontroll mellett működnek és egyes tevékenységek csak több alkalmazott együttes jelenlétében végezhetőek el. Az ellenőrök a videofelvételeket – egyrészt helyszíni ellenőrzéseknél, másrészt a szervezőktől bekért felvételeket a NAV hivatali helyiségében is – ellenőrizni tudják.

Ne legyünk naivak, a 24 órás videó-kontroll elsősorban azt a célt szolgálhatja, hogy Andy Vajna pénze biztonságban legyen, az alkalmazottak véletlenül se tudják megkárosítani a vállalkozót. A NAV válaszából az derül ki, hogy az állam is felhasználhatja a felvételeket a kaszinó-tulajdonos ellenőrzése érdekében. Feltételezhető, hogy több tucat kamera, több ezer órányi felvételének, még szúrópróba szerűen történő ellenőrzése is komoly kihívás elé állíthatja az adóhatóságot. Jó kérdés, hogy mennyiben egyszerűsítené meg a munkát az online-pénztárgépek bevezetése?

Meg kell jegyezzük, hogy nem az adóhatóságon múlik, hogy hová kötelező bekötni az online-kasszákat, nekik csupán az adózásról szóló jogszabályok betartásának ellenőrzése, azok elmulasztása esetén a megfelelő szankciók alkalmazása a feladatuk. A döntés a jogalkotó, magyarán az országgyűlés, tehát a fideszes többség kezében van.

Az online szerencsejátékra is rátette a kezét

A múlt héten alig 24 óra alatt vertek át egy olyan, az online-szerencsejátékokra vonatkozó törvényjavaslatot, ami egyértelműen Andy Vajnnak üzleti érdekeit szolgálja. A változást a kormány a rendteremtéssel indokolta, valójában inkább arról szólt, hogy a konkurens nemzetközi szolgáltatókat kiszorítsák a piacról. A korábbi, ez irányú lépések, mint az internetes fogadóoldalak NAV által történő blokkolása, illetve reklámozásuk korlátozása nem volt elég hatékony.

Szerencsejáték Szövetség elnöke, Schreiber István az indexnek korábban azt nyilatkozta: nem véletlen, hogy nem hagyták meg a kaszinókat az állami szerencsejáték-szervezőnél. A Szerencsejáték Zrt.-ből sokkal nehezebb kivenni a pénzt – bár reklámköltéseinek irányításával ez sem lehetetlen. Ékes példája ennek, amikor a Habony Árpád által összegründolt médiumokban jelennek meg az állami cégek, többek között a Szerencsejáték Zrt. hirdetései is.

Az online szerencsejátékok szervezését bizonyára el tudta volna látni az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. is. Ez az opció azonban valamilyen furcsa oknál fogva nem tetszett a kormányzatnak.

Bonyolult cégháló

Vajna azért odafigyelt arra, hogy meglehetősen bonyolult céghálózatban üzemeltesse a kaszinóit. A Las Vegas Casino Kft. mögött különböző luxembourgi, magyar és Amerikában bejegyzett vállalkozások sorakoznak. A sor végén az exproducer monogramját viselő AV Investments Kft. áll. Ennek már maga Andy Vajna és a Las Vegas-i cége, a Cinergi Pictures Entertainment a tulajdonosa.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »