Jézus személyének jelentőségét nem lehet eléggékihangsúlyozni. Még nem keresztény társaink is elismerik, hogy nem élt rajtakívül senki, aki ilyen hatással lett volna a történelemre. A muszlimok prófétakénttisztelik, a hinduk szerint szent tanító volt, de még az ateisták is hajlandóakpozitívan nyilatkozni Felőle. Christopher Hitchens például egyszer azt mondta,hogy tiszteli „tanításainak értékét”.
Mindemellett gyakran hallani szkeptikus megjegyzéseketarról, hogy nem igazán lehet tudni ki volt Ő valójában. Sokan gondolják, hogy bárbizonyára csodás ember lehetett, a legtöbb Róla szóló történetet valószínűleg akorai keresztények találták ki, így senki sem képes megmondani, hogy a Bibliábantalálható leírások és események közül melyik igaz és melyik nem. A legtöbblaikus ugyanakkor nincs tisztában azzal, hogy a történészek nagyon is komolyanveszik Jézust. Történészek, nem teológusok. Ennek egyik oka, hogy Jézuséletéről számos történelmi dokumentum maradt fenn az utókor számára. Sokanazzal sincsenek tisztában, hogy maga az Újszövetség is ilyen dokumentumokgyűjteménye, amely önmagában is több forrást képviselt. Ezek a dokumentumok,Pál levelei például i.sz. 40-50-ben íródtak, de a bennük foglalt és idézettanyagok némelyike ennél is korábbi, és már Jézus halála után néhány hónappal íródtak.
Az irodalomtudomány azt is megállapította, hogy szerzőik kifejezettenbiográfiának, nem pedig regénynek vagy hagiográfiának szánták ezeket azírásokat. Régészeti leletekkel vagy más történészek írásaival összehasonlítvais megbízhatónak bizonyultak, nemcsoda, hogy a történészek nagyon is komolyanveszik történeteik központi alakját. Nincs olyan ókori történelmet tanító,elismert professzor a világon, aki kétségbe vonná Jézus, mint történelmiszemélyiség létezését. Aki pedig ennek ellenkezőjével próbálkozna, kénytelen lenneegy egész sor más történelmi személyiség létét is tagadni, köztük példáulJulius Cézárral, akiről sokkal kevesebb forrás maradt fenn.
Az elmúlt évtizedek során egyre nagyobb érdeklődés mutatkozotta „történelmi Jézus” kutatása iránt. Azokat a kutatásokat értjük ezalatt, amelyeka történelemtudomány eszközeivel és módszereivel vizsgálják Jézus életét. Ezekeredményeként a kutatók számos kérdésben teljes konszenzusra jutottak.Egyetértenek abban, hogy Jézus Názáretben nevelkedett, hogy János kereszteltemeg, tizenkét tanítványa volt, gyógyítóként és csodatevőként vált ismertté,hogy példázatok útján tanított és ellentétbe került a vallási vezetőkkel, aszámkivetettekkel viszont sok időt töltött. Egyetértenek abban is, hogy sajátidentitását és Istennel való kapcsolatát nagyon fontosnak tartotta, hogyszolgálata végén bevonult Jeruzsálembe, ahol Messiásként fogadták, hogy valamiféleprofetikus tettet hajtott végre a jeruzsálemi Nagytemplomban, amiértletartóztatták, bíróság elé állították és kivégezték.
Egy történész számára teljesen nevetségesek azok akijelentések, amelyek szerint Jézus életét évtizedekkel halála után találták kijószándékú, de félrevezetett keresztények. Ez azt jelenti, hogy aki őszinteakar lenni önmagával, kénytelen komolyan venni Jézust, de legalábbis ugyanazzala hozzáállással olvasni és értelmezni az Újszövetséget, mint bármilyen egyéb megbízhatóókori forrást.
Ha pedig ezt tesszük, magával Jézussal találjuk szembenmagunkat: azzal a Jézussal, aki megdöbbentő kijelentéseket tett saját Magáról.
C. S. Lewis ismert sorai így fogalmazzák meg a három előttünkálló lehetőséget a „történelmi Jézussal” kapcsolatban:
Itt próbálom meg elejét venni annak, hogy bárki is azt az igazán ostoba dolgot állítsa, amit sok ember mond Róla: „Kész vagyok elfogadni Jézust, mint az erkölcs nagy oktatóját, de nem fogadom el állítását, hogy Isten.” Ez az, amit nem szabad mondanunk. Az olyan valaki, aki csak ember volt, és olyanokat mondott, mint Jézus, nem lenne nagy, erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna – egy szinten azzal, aki magát buggyantott tojásnak tartja –, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Elzárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük, mint egy démont; vagy lába elé borulhatunk, és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne huzakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt. Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Nem volt szándékában.
Kicsoda volt hát? Őrült, gonosztevő vagy Isten? Jézusmindannyiunktól választ vár, ahogy 2000 évvel ezelőtt a tanítványaitól is megkérdezte:“Hát ti kinek mondotokengem?”1
Saját válaszunk erre a kérdésre életmegváltoztató döntés lehet.
Andy Bannister írásának felhasználásával
Máté 16:15
Forrás:idokjelei.hu
Tovább a cikkre »
