Kibővíthetik a tartalékos katonaságot: ez kell, nem a libsi ajvék-

A meglévő tíz helyőrségre építve területi, az önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség, ezzel párhuzamosan pedig kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében – jelentette be Simicskó István Szentendrén, az Altiszti Akadémián.

Magyar Menedék - Tepe

A honvédelmi miniszter a távirati iroda beszámolója szerint közölte, a cél, hogy mind a százkilencvenhét járásban tevékenykedjen legalább egy századnyi önkéntes tartalékos erő. Vagyis az ideális az volna, ha mintegy húszezer főt képeznének ki a következő években – húzta alá. Az ezzel kapcsolatos kormánydöntés már megszületett, a részletes ütemterv még jóváhagyásra vár.

Simicskó István emlékeztetett arra, hogy ugyan 2004-ben megszűnt a sorkatonaság, de ezzel párhuzamosan nem kezdődött el az önkéntes tartalékosi rendszer kiépítése. Ez csak 2010-ben történt meg, az első évben tizenhét embert képeztek ki. A rendszer szükséges, mert tartalék nélkül nincs haderő, vagyis a biztonságra áldozni kell – hangsúlyozta. A kabinet vállalta, hogy 2026-ig évről évre 0,1 százalékkal növeli a GDP-hez viszonyított védelmi költségvetést. A NATO elvárása két százalék lenne, ám Magyarország egyelőre csak 0,8-0,9 százalékot teljesít. A források növekedése teszi lehetővé majd az önkéntes tartalékos állomány bővítését is. A rendszer új alapokra helyezésének célja, hogy nemzeti üggyé tegye az ország védelmét, társadalomformáló szerepet is betöltve erősítse a hazaszeretetet


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »