Kibertámadás érte a francia közszolgálati televíziót

Kibertámadás érte a francia közszolgálati televíziót, számolnak be médiával és kiberbiztonsággal foglalkozó portálok. A France Télévisions pénteki közleménye szerint az egyik sugárzásért felelős egységüket érte a célzott támadás.

Szerencsére nem sikerült egyik antennarendszert sem megbénítani, ugyanakkor az alapvetően regionalizált, a filmek és magazinműsorok mellett kiemelten sok helyi tartalommal jelentkező France 3 csatorna sugárzásának lebonyolítását most a központból végzik és backup rendszert is beüzemeltek.

Franciaországban nem ez az első eset, tavaly az M6 csoportot, az egyik legnagyobb  magántelevíziós társaságot támadták meg, de csak az emailt és vezetékes telefont érte a támadás: a szakemberek gyors reagálásának köszönhetően a műsorsugárzást nem értintette.

Hírdetés

Pár évvel korábban viszont hatalmas volt a baj: 2015 áprilisában, a több frankofón ország által közösen fenntartott, világszerte fogható, francia – belga – svájci – quebeci TV5 Monde sugárzását lehetetlenítette el egy kiberbűnözői csoport.

Akkor, a különböző világtájakra különböző műsorrács alapján sugárzó kulturális csatornának mind a 12 változatát kilőtték. Egyet még aznap, a többit viszont csak másnap sikerült helyreállítani. Az adást kódoló és a különböző műholdakra illetve az internetre eljuttató rendszer mellett az emailes rendszert is tönkretették, így egy ideig csak faxon tudtak kommunikálni egymással a különböző szervezeti egységek. A helyreállítást követően az első évben 5 millió, majd évente további 3-3 millió eurót kellett költeni a fokozott biztonsági védelemre.

Posta Ákos István


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »