Kiberháborúra készül az EU

A közösségi média egyre nagyobb szerepet kap a modern kori hadviselésben is. Előfordul azonban, hogy például egy-egy rosszkor posztolt Facebook-fotó jelentősen befolyásolja az adott hadművelet sikerét. A jövőben a társadalom tevékenységének egyre nagyobb része zajlik az interneten, a közösségi felületeken, emiatt még jobban kiterjednek majd a kibertérre a nemzetközi konfliktusok, amelyek közvetlen résztvevői várhatóan már nem az állami szereplők lesznek.

A közösségi média egyre nagyobb szerepet kap a modern kori hadviselésben is. Előfordul azonban, hogy például egy-egy rosszkor posztolt Facebook-fotó jelentősen befolyásolja az adott hadművelet sikerét. A jövőben a társadalom tevékenységének egyre nagyobb része zajlik az interneten, a közösségi felületeken, emiatt még jobban kiterjednek majd a kibertérre a nemzetközi konfliktusok, amelyek közvetlen résztvevői várhatóan már nem az állami szereplők lesznek. Nemrég a YouTube-on tette közzé videóját a két évvel ezelőtt Ukrajnában lezuhant maláj repülőgép ügyében a Hollandia által vezetett nemzetközi vizsgálóbizottság. A nyomozás eredménye alátámasztani látszik azt a feltételezést, hogy orosz légvédelmi rakétával lőtték le a Malaysian Airlines járatát. A vizsgálóbizottság munkáját lehallgatott telefonbeszélgetések, a szemtanúk vallomásai, radarképek és műholdfelvételek mellett a közösségi média is segítette.

Itt a kiberhadviselés

A háborús konfliktusokban egyre inkább megjelenő lélektani hadviselésnek ma már nélkülözhetetlen eszközei az internet és a közösségi médiafelületek. Ezek azért is meghatározóak, mert sokan és gyakran használják azokat. Az orosz-ukrán konfliktus kapcsán is számos esetről tudunk, amikor a közösségi médiafelületekre, tömegesen posztolt információkkal próbálták megtéveszteni az ellenfelet.

Visszafelé is elsülhet

Többször volt rá példa, hogy különböző műveleteket azért kellett elhalasztani, mert az abban a részt vevő katonák kiposztolták, hogy hova tartanak és mit tesznek, ezért kénytelen volt a katonai vezetés az akciót lefújni – mondta az M1 Médiaklikk c. műsorában Bányász Péter. Korábban alapvetően az állami szereplők alakították a nagypolitikát, azonban a kibertér megjelenésével a nem állami szereplők, így például a nagyvállalatok vagy a nemzetközi szervezetek is bele tudnak szólni a folyamatokba. A közösségi média segítségével ma már akár egy magánszemély is képes lehet tömegek véleményét befolyásolni – tette hozzá a a kiberbiztonsági szakértő.

Korábban az információ alapvetően nagy tömegben, tehát a politikai szférába csak az állam ellenőrzésével juthatott el. Ma azonban bárki lehet hírügynökség, bárki lehet politikai tényező, aki egy pillanat alatt megváltoztat dolgokat. Emiatt a modern kori háborúkban sokszor azt sem tudjuk pontosan, hogy kik is állnak szemben egymással – magyarázta a műsorban Tálas Péter.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »