Kiárusít a debreceni hitközség, mert tartozik a Mazsihisznak

Kiárusít a debreceni hitközség, mert tartozik a Mazsihisznak

Jelzáloggal terhelt, értékes ingatlanától is szabadulnia kell a Debreceni Zsidó Hitközségnek (DZSH), hogy törleszteni tudja a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél (Mazsihisz) fennálló adósságát. Legalábbis erre utal, hogy honlapjukon keresnek vevőt a Debrecen belvárosában található ingatlanra, de információink szerint egyelőre nincs komoly érdeklődő. Az ajánlatokat mindenesetre február végéig várják – tudta meg a Magyar Nemzet.

Az elhanyagolt, Bajcsy-Zsilinszky utcai telekre – hasonlóan két másik cívisvárosi ingatlanhoz – 2016-ban jegyeztek be jelzálogot, miután a hitközség nem tudta időre visszafizetni a Mazsihisztól fölvett 95 millió forint kölcsönt. Ezt azért kérte Horovitz Tamás, a DZSH elnöke, mert a székház és a két zsinagóga felújítására elnyert, 600 millió forintos állami és uniós támogatás nem volt elég a renováláshoz. Érdeklődésünkre az elnök elmondta, valóban a szóban forgó ingatlan árából szeretnék kifizetni az adósságukat. Tény, hogy a debreceni hitközség nincs könnyű anyagi helyzetben.

A 95 millió forintnak még a negyedével, valamivel több mint 23 millió forinttal tartoznak – ezt már a Mazsihisz közölte lapunkkal. Az említett ingatlan értékesítése a jelzálog ellenére is lehetséges, ám csak akkor kerülhet új tulajdonoshoz, ha tehermentes lesz. Vagyis a DZSH előbb ki kell, hogy fizesse adósságát a Mazsihisznak.

Egyébként arról, hogy Horovitz Tamás kölcsönért fordult a Mazsihiszhez, a vezetőség és a tagság sem tudott. Nem mellesleg ilyen kötelezettségvállaláshoz közgyűlési fölhatalmazásra is szüksége lett volna az elnöknek. Miután 2016-ban a Hajdú-Bihari Napló bemutatta a kölcsön körüli helyzetet, belső vizsgálatot rendeltek el, majd az elnökség több tagja távozott. Később a rendőrség sikkasztás miatt indított eljárást. Most a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: a nyomozás még folyik, de gyanúsítottja nincs az ügynek, Horovitz Tamást pedig tanúként hallgatták meg.

Nemcsak a hitközségen belüli viszonyokat, hanem a Mazsihisz és a DZSH ellentétét is kiélezte a kölcsönügy: előbb 2016 decemberében leváltották Horovitz Tamást a Mazsihiszben betöltött alelnöki tisztségéről. Heisler András, a szövetség elnöke korábban munkatársunknak úgy fogalmazott: azért ingott meg a bizalma a debreceni vezetőben, mert olyan kölcsönt kért, amiről már a felvétel pillanatában tudta, nem fogják tudni visszafizetni. Egy 2017 márciusában tartott DZSH-közgyűlésre aztán ellátogatott Heisler András is. Ezen – a birtokunkban lévő hangfelvétel szerint – nyíltan beszélt arról, hogy a debreceni hitközség elnöke ki szeretné szakítani a DZSH-t a Mazsihiszból. Úgy fogalmazott, „ha a Debreceni Zsidó Hitközség az önállósodás útjára lép, az a közösség végleges szétmorzsolódásához fog vezetni”. A közgyűlésen Horovitz Tamás erre nem reagált ugyan, de mostani érdeklődésünkre azt mondta: nincs ilyen törekvése. Heisler András a már említett közgyűlésen arról is beszélt: a DZSH az uniós támogatásért cserébe vállalta, hogy 40 milliós idegenforgalmi bevétele lesz, ám nem látszik, hogy ezt miből tudják előteremteni.

A debreceni zsidóságnak nem a megosztottság az egyetlen problémája (a közösség tagjainak egy része a városban egyre markánsabban jelen lévő Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség szertartásait látogatja). Legalább ekkora kihívás, hogy az elnök rendszeresen 2000-es lélekszámúként, a legnépesebb vidéki zsidó közösségként emlegeti a debreceni zsidóságot. Csakhogy a közösség a valóságban inkább kulturális, mintsem vallási csoportként működik. Így hiába újultak meg 600 millió forint értékben a zsinagógák, a legtöbbször teljes értékű szertartást sem tudnak tartani, mivel a közös imához előírt tíz felnőtt férfi (minjen) sem jelenik meg az alkalmakon. Ezért előfordul, hogy a hívek inkább Miskolcra utaznak, hogy kaddist mondjanak a halottak emlékére. Nem véletlen, hogy Horovitz Tamás – akinek egyébként idén lejár az elnöki megbízatása – a hitközség lapjában felhívásban kérte a közösségi férfi tagjait: járjanak el a templomba.

A Magyar Nemzet hétfői nyomtatott számában tévesen azt jelent meg, hogy a Debreceni Zsidó Hitközség az elhanyagolt utcai telek helyett egyik zsinagógáját árulja a tartozás kiegyenlítése miatt. A tévedésért szíves elnézésüket kérjük.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »