Kialakult a DK-frakció végleges összetétele

Kialakult a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciójának végleges összetétele – közölte a párt sajtóirodája szerdán az MTI-vel. A DK-nak három egyéni mellett hat listás képviselője lesz az Országgyűlésben.

A képviselőcsoport tagja lesz Hajdu László újpalotai polgármester, aki a XV. kerületben, Oláh Lajos, aki a VI-VII. kerületben és Varju László alelnök, aki Újpesten szerzett egyéni mandátumot.

A listán mandátumot szerző hat képviselő közül hárman, Molnár Csaba ügyvezető alelnök, Niedermüller Péter alelnök Európai Parlamenti képviselők, és Ara-Kovács Attila, a DK külügyi kabinetjének vezetője a listán utánuk következőnek adják át mandátumukat – írták a közleményben. Ezért a DK frakcióját, a három egyéni mandátummal rendelkező képviselő mellett Gyurcsány Ferenc pártelnök, Vadai Ágnes alelnök, Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetője, László Imre a DK egészségügyi kabinetjének vezetője, Gréczy Zsolt szóvivő és Arató Gergely oktatási szakpolitikus alkotja majd.

A közleményben azt is bejelentik, hogy lemondott a pártban betöltött alelnöki posztjáról Nagy-Huszein Tibor.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »