Kia Sportage 1,6 T-GDi Plug-in Hybrid GT-Line: Elérhető a kétliteres fogyasztás!

Kia Sportage 1,6 T-GDi Plug-in Hybrid GT-Line: Elérhető a kétliteres fogyasztás!

A koreaiak középső szabadidőse Szlovákiában évek óta a legkeresettebb autók közé tartozik. Olyannyira, hogy a tavalyi évet az első helyen zárta a hazai eladási listán.

Ezt a szép eredményt az autó immáron 5. generációja hozta össze, amely nem kevesebb, mint 19 típusválasztékot kínál. Mi ezek közül ezúttal a csúcsszerelt GT-Line konnektoros hibrid változatát kaptuk meg tesztelésre.

Alaktan

A generációváltás hozadékai itt nem nagyítóval keresendők, mint sok más modellnél. A maszkot például komplett lecserélték: a régi helyén megjelent egy brutálisan hosszú hűtőrács, két oldalán a menetfények óriási bumerángjaival. Ezek tényleg akkorák, hogy egyrészt keretbe foglalják az összes többi lámpatestet (természetesen a ködfényszórók kivételével), másrészt csaknem a motorháztető közepéig futnak fel.

Impozáns látvány, félreismerhetetlenné teszi az autót. Hátul a korábbi jellegtelen lámpákat sokkal pengésebbek váltották fel, amelyek ékszerűen hasítanak bele az ötödik ajtóba. A korábbinál jóval laposabb hátsó szélvédő fölé minden előző modellénél sportosabb tetőspoiler fut ki, szálcsiszolt alumínium peremmel; ez tulajdonképpen a tetőt és a C-oszlopokat elválasztó sáv folytatása.

Az ezüstszínű védőlemezzel dekorált farrész ezen kívül kapott alul egy jókora műanyag betétet is, amellyel csak az a baj, hogy éjfekete zongoralakk borítja; egy kvázi terepjáró külsején ez eléggé vitatható stíluselem, a karcolásokra való érzékenységéről nem is beszélve. Végezetül annyit, hogy az autó méretei érdemben nem változtak: hosszúságban 2, szélességben 1, magasságban fél centiméter a többlet.

Belvilág

Hírdetés

A beltérben sem hagytak meg sokat az elődéből. Azt is mondhatnánk, hogy szinte semmit. Az egyaránt 12,3 hüvelykes digitális műszerfal és központi kijelző most egy 78 (!!!) cm hosszú, közös üvegfelület alá került, amelynek jobb oldalát enyhén a vezető felé fordították.

Az autó az összes hibrid verzióhoz hasonlóan kizárólag automata váltóval kapható, de a klasszikus kart egy mosógépes forgótárcsa váltotta fel az ugyancsak zongoralakkozású középkonzolon. Alatta találjuk a menetmód-választót, közútra Eco és Sport, enyhébb terepre pedig Snow/Mud/Sand (hó, sár, homok) üzemmódokkal. Aztán volt még visszagurulás-gátlónk, lejtmenetvezérlőnk, na és az autó egyik legnagyobb ásza: a távirányított parkolás kapcsolója. Aktiválása után kívülről, az intelligens indítókulcs gombjaival manőverezhetjük be a verdát a kiválasztott helyre. Szintén a középkonzolon kaptak helyet az elülső ülésfűtés/szellőztetés, plusz a kormányfűtés gombjai. A szereltség értékesebb elemei közül említést érdemel a háromzónás légkondi, a 360 fokos kamerarendszer és a 8 hangszórós Harman Kardon hifi, egy hagyományos és egy C-típusú USB-bemenettel.

A vezetéstámogató rendszerek listája gyakorlatilag teljes, beleértve a gyalogosvédelmet is. Ami pedig a térkínálatot illeti, a kofferrel kell kezdenünk, mert alapmérete ennél a verziónál is 540 liter, maximuma pedig több mint 1,7 köbméter És rejtély, hogy 2 cm hossztoldalékkal és +1 cm-es tengelytávval hogyan hozták össze, de a hátsó élettér is érezhetően megnőtt: még a 190 cm magas utasok lábának/fejének is elegendő a hely. Nem is beszélve arról, hogy mint már említettük, külön légkondijuk, sőt az elülső üléstámlákba beépített 2 db C-típusú USB-töltéscsatlakozójuk is van.

Az országúton

A Sportage GT-Line konnektoros hibrid verzióját 1,6 literes, 180 lóerős benzinmotor és 67 kW-os (91 LE) villanymotor hajtja, hatgangos automata váltóval és összkerékhajtással kombinálva. A rendszer összteljesítménye 265 lóerő, csúcsnyomatéka 350 Nm. A 13,8 kWh kapacitású akkumulátor teljes feltöltéssel papíron 70-75, reális forgalomban kb. 60 km tisztán elektromos hatótávolságot biztosít; vegyes hibrid üzemmódban ilyenkor 2 liter körüli benzinfogyasztással is beéri az autó.

Az aksi lemerülése után a benzinmotor 7-7,5 literes konzumjával kell számolnunk, de ezt könnyen elkerülhető. Ha ugyanis naponta max. 70 kilométer körül autózunk és este töltőre tesszük az autót, már a 230 V-os, 10 amperes háztartási áram is 5 és fél óra alatt telidurrantja a teljesen lemerült akkumulátort is. Erősebb töltésforrás még rövidebb idő alatt, lásd a műszaki adatokat. Ilyen használat mellett tényleg tényleg nem lépjük túl a 100 kilométerenkénti 2 literes benzinfogyasztást…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »