Ki vagy te?

„…Kicsoda vagy te? Mit mondasz magad felől?… Én kiáltó szó vagyok a pusztában…” (Jn 1, 22–23)

Egy gyülekezet kérdőívet osztott szét a látogatók között. A  kérdőíven ilyen furcsa kérdések voltak: neve, foglalkozása, iskolai végzettsége, tagja-e a gyülekezetnek, szeretne-e tag lenni? Miért furcsa kérdések ezek?

Elmondom…

Valaki – aki nem gyülekezeti tag, nem is akar azzá lenni, de látogató – megbotránkozott azon, hogy ha ő ennek a  gyülekezetnek tagja szeretne lenni, akkor az fontos, hogy milyen iskolai végzettsége van? Mi a foglalkozása?

Ennek az asszonynak magasabb iskolai végzettsége van, s mégis bosszantották a kérdések. Az botránkoztatta meg, hogy a kérdőíven egyetlen kérdés nem szerepelt az ő lelkiállapotával kapcsolatosan, lelki elvárásáról, hitéről nem érdeklődtek. Nem kérdezték, hogy olvas-e Bibliát? Naponta, hetente mennyi időt tölt csendben, elmélkedéssel, imádkozással? Hisz-e Jézus Krisztusban, Isten Fiában, a Szent Lélekben, az örök életben?…

Bárkinek joga van feltenni a kérdést: „Ki vagy te?” Válaszolhatok, titkolózhatok, dicsekedhetek, henceghetek, nagyíthatok, letagadhatok, amit akarok… Rajtam áll, hogy mit válaszolok. Ám, ha Isten népe, egy gyülekezet, közösség, vagy egyház fontosabbnak tartja az én nevemet, pozíciómat, anyagi helyzetemet, mint lelkiállapotomat, vágyamat, törekvésemet, azzal a csoporttal valami baj van! Nagy baj!

Jézus körül is sokan voltak érdeklődők. A tanítványokat sokan, sokszor megkérdezték hitük és hovatartozásuk felől. A nagy kérdést Péternek is feltették azon a bizonyos éjszakán a főpap udvarában: „Ki vagy te? Te is ehhez a Jézushoz tartozol?” Válaszolt Péter. De mit? És hogyan? (Lk 22, 54–62)

Hírdetés

Jánost is megkérdezték a csodálkozó emberek: „Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, akik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől?” (Jn 1, 22–23) Nyugodtan mondhatta volna: „Én vagyok Zakariás főpapnak a fia, én vagyok Erzsébetnek a csodagyermeke, aki késő öregkorára született Isten ajándéka, ígérete szerint. Hallottatok róla? Vagy nem? Hiszen híres, nagy csoda volt a születésem…”  Igazat mondott volna. Ám János mást mond. És ez is igaz! Mert az ő életében ez volt a fontosabb igazság! „Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak  útját, amint megmondotta Ésaiás próféta.”(Jn 1, 23) Kiáltok, hívogatok, figyelmeztetek, irányt mutatok a veszedelembe induló embereknek. Térjetek meg!

Ki vagy te, kedves Olvasóm? Ki vagyok én? Kikből áll a mi gyülekezetünk, közösségünk? Mi a mi munkánk, feladatunk? Tudunk-e kiáltani? Mit kiáltunk a nagyvárosok zárt, betonrengete felé? Megkeressük-e a falvak szélén álló sárkunyhókat? Merünk-e belépni egy züllött asszony házába? Felkeressük-e a tönkrement alkoholistát? Az elvált asszony kezét mered-e megfogni, hogy reményt, biztatást mondj? Mit mondasz annak a fiatalnak, akinek nem csak az orrában lóg az aranykarika, de az életét is láncra fűzte már a sátán a kábítószerrel? Mersz-e kiáltani neki? Mert szenved ő is… Önmagától, megvetett árvaságától… A rabságtól!

Legyünk jel, figyelmeztetés, fény ebben a fagyos, rideg világban. Kiáltsunk a tévelygőknek, mutassunk utat mindenkinek! Válogatás nélkül. Ne kérdezd, mi a foglalkozása, ne légy kedvesebb, mert jó pozíciója van!… Ne undorodj, mert szennyes és megvetett az élete! Hajolj közel a pusztában ténfergő életekhez!

Ránk vár a világ! Keressük meg azokat, akik messze eltévedtek, akik a modern élet sivatagában reménytelenül, értelmetlenül, közömbösen tengetik életüket. Kiálts, de ne a saját igazadat! Mondd el, hogy téged is megkeresett a te pusztádból kimentett Jézus, a Szabadító. Légy élő bizonyság lehajló, átölelő, személyválogatás nélküli szereteteddel! Mutasd be Jézust, aki jön, és keresi a szenvedő embereket. Ha kell, súgva mondd el a hozzád legközelebb álló személynek, ha kell, kiálts, telefonálj, írj a tőled nagyon eltávolodottaknak, hogy: „Isten szeret!” Ő megmenteni, gyógyítani, újjá teremteni akar. Nem vet el, bármilyen messzire vagy mélyre jutottál, bármilyen rongyos az életed. Isten keres, mert szeret!

Feladatod, küldetésed van, kedves Olvasóm. Kiálts bele a pusztába! Légy te is kiáltó szó, hang a pusztában! Drága Úr Jézus, köszönöm, hogy utánam jöttél, megkerestél, felemeltél, közel magadhoz. Köszönöm, hogy megmostál, sebeimet gyógyítgatod és Szent Lelkeddel vigasztalsz, erősítel, vezetsz. Levetted rólam pusztai életem terhét, rongyait. Segíts kiáltani, irányt, utat, fényt mutató, bizonyságtevő életet élni! Segíts  szeretni mindenkit, aki nyomorult, szegény és elesett! Segíts megmutatni a Te feléd vezető utat! Ámen.

(Morzsák 4., 2006)

Dr. Tapolyainé Bartha Gizella


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »